Attila atya gondolatai

Nem szeretem az állóvizet, mindig keresek magamnak kalandot. Nyáron Németorszagban helyettesítettem és sok erdekes dolog törtent velem. Az évközi mókuskerék nem ennyire érdekes, de azért előfordul ilyenkor is kaland. A világról is van véleményem. Akit erdekel, mi, itt elolvashatja.

HTML

Friss topikok

Linkblog

2009.02.07. 17:42 Mikrobi

A tradicionalistákról még egyszer

Sokan felkapták a fejüket arra, a hírre, hogy a szentatya visszavonta a kiközösítést a négy, LeFévbre által szentelt, ezért szakadárnak számító püspök esetében. Ezt már évek óta kérelmezték, bár egyikük, Richard Williamson még négy éve mindenféle együttműködést kizárt a gonosz Szentszéktől. Elvégre ők a "katolikusok". Benedek pápa az elmúlt években már számos gesztust tett nekik: létrehozta a Szent Péter Papi Testvérületet, megengedte nekik a nyilvános misézést az 1962-es (tehát utolsó Zsinat előtti kiadású) misekönyvből, stb.

Tudni kell, hogy ha egy püspök a pápa engedélye nélkül püspököt szentel, automatikusan kiközösítésbe esik a felszentelt püspökökkel együtt. Hiszen nincs vele egységben. Az ultratradicionalistákkal alapvetően nincs hitbeli különbség, inkább csak a II. Vatikáni Zsinat után bevezetett liturgiát nem fogadják el, illetve a püspökök kollegialitása és a ökumené témájában fafejűek. De hangoztatnak néhány, ma nem feltétlenül szalonképes állítást is, miszerint a Katolikus Egyházban az erkölcsi romlásnak és a modernizmusnak (nevével ellentétben nem haladó gondolkodást, hanem egy eretnekséget jelent) az Egyházba beférkőzött szabadkőművesek és zsidók az okai. A szabadkőművességnek valóban óriási szerepük volt a francia forradalom liberális eszméinek elterjesztésében, vagy pl. Garibaldi forradalmában, aminek köszönhetően az Egyházi Állam megszűnt. Még mindig érvényben van az a pápai rendelkezés, miszerint aki ebbe, meg még egy néhány titkos társaságba belép, az ki van közösítve. De én attól tartok, ma már nem kell szabadkőművesnek lenni ahhoz, hogy valaki az Egyház és a hit harcos ellensége lehessen, hogy úgy mondjam, a XIX. századi működés elég eredményes volt. A szabadkőművesség hagyományőrző társulatként működik tovább, legföljebb a tagjai között több az SZDSZ-tag. Az Egyházba "beférkőzött" zsidók szidása viszont már 100 éve is összeesküvéselmélet volt szalonképtelen. Miközben mérhetetlenül fel vagyok háborodva a gázai övezet-beli népirtás miatt és ismert, hogy a mostani gazdasági válságot nem kis részben zsidó származású bankárok okozták, eszembe nem jutna a zsidó származású katolikus papokat szidni. Vannak bőven, gondoljunk csak Lustiger bíborosra, óvatosságból nem említek magyarokat. Ha elképzelem Lustiger-t, ahogy szabadkőművesnek öltözve egy föld alatti Salamon-templomban, a félhomályban esküt tesz a pápaság és a királyság megdöntésére, röhögőgörcsöt kapok. "Gyümölcseikről ismeritek meg őket." (Mt 7, 16)

Szóval az ultratradicionalisták legnagyszájúbbika, a már említett Williamson püspök atya (mert a szentelés érvényes, attól, hogy szakadár volt), közölte, hogy zsidókat márpedig egyet se gázosítottak el a koncentrációs táborokban. Ezt a kuruc.info is lelkesen idézte. Az interjút a legalkalmasabb időpontban, a Holokauszt Emléknaphoz időzítve, néhány nappal azután játszottak le a tévében, hogy az Anyaszentegyház a keblére ölelte. Na ja, szegény Benedek pápának nem ez volt élete első baklövése, de Merkel jobban tette volna, ha inkább a német GDP zuhanásával foglalkozna, nem a pápát oktatta volna ki. Nagyon SZDSZ-esen hangzott, hogy pont azt szólítja fel elhatárolódásra, aki minden másnap gesztusokat tesz a zsidók felé. Most közösítse ki újra? Antiszemitizmus miatt nem lehet senkit kiközösíteni. Egyébként is nyilvánvaló hülyeség, amit beszél, nem is értem, hogy miért kell egyáltalán büntetni  németajkú országokban a holokauszttagadást. Az ilyenek saját magukat égetik le. Kicsit kárörvendően teszem hozzá, hogy a tradicionalistákat is;-)

Szólj hozzá!

Címkék: pápa antiszemitizmus katolikus williamson tradicionalista lefévbre ii. vatikáni zsinat


2009.02.07. 17:16 Mikrobi

Ökumenikus borozás

Csütörtök este megismerkedtünk az új református lelkésszel. Még nincs egészen itt, mert tart a fellebbezési idő (bizony, nemcsak hogy pályáztatják a lelkészi állást, de fellebbezni is lehet ellene), de már ő végzi az istentiszteleteket és gyakorlatilag biztos, hogy megkapja a kinevezést. Ideköltözni a parókiára nem fog, mert van egy jobb lakása, de a közelben lakik.

Első látásra szimpatikus volt, nemzeti érzelmű volt (ahogy az reformátuséknál szokás), de nem láttam rajta azt a gyűlölködő fanatizmust, mint a politizáló reformátusok "arcán", ifj. Hegedüsön. Az étkezésben, borozásban is visszafogott volt, pedig kitettem magamért. Még csak agyon se dicsérte a kaját, piát:-(

Spanyol módra, tapasokat készítettem: előételnek padlizsános bruschettát (piritóst), egy tálra serrano sonkába csavart ementálit, paprikával töltött olajbogyót, felkockázott camembert-t, diót, sőt, alá meglepetésként még mandulát is. Vettünk finom hagymás pástétomot, azzal megkentünk pár szelet piritóst, csináltunk füstölt sprotnis szendvicset kapri bogyóval, a fő attrakciónak viszont a töltött cukkinit szántam. Leforráztam a cukkinit, majd levágtam a két végét, hosszában félbevágtam és megtöltöttem csíkokra vágott sonkából, kecskesajtból, olivaolajból és apróra vágott mentalevélből készített masszával, majd az egészet megsütöttem. Mmmm, felséges volt! Na, ebből a lelkész úr egyáltalán nem evett. És a főnök sem. A csalódás mellett azért kicsit örültem neki, már terveztem belőle a reggelit, de sajnos a konyhában elejtettem egy tányért és vele a cukkini is lerepült. Reggel kénytelen voltam a pástétomos kenyeret és a serrano sonkás sajtdarabokat enni.

A kaja mellé kinyitottam egy 2005-ös moseli (német) rizlinget. Fantasztikus aromája volt, most iszom az utóját. Kibontottam egy vörösbort is, az viszont magyar volt: Tóth István 2004-es merlot-ja (Eger). Nagyon finom, lágy, gyümölcsös, de azért telt íze volt, azért ebből is ittam és szerencsére maradt ebből is. (Meg a Frettnerből, néhány nappal korábbról. Dőzsölünk.) A tapasok hozzávalóiból a sonka, a cukkini és az olajbogyó spanyol volt, szóval egész spanyolos volt a hangulat.

Távozáskor a lelkész ígéretet tett a viszonzásra, valamint az evangélikus lelkész már a ökumenikus istentisztelet utáni vacsora végén mondta, hogy meg akar minket hívni borkóstolásra, úgyhogy az ökumené folytatódik;-)

Szólj hozzá!

Címkék: tóth istván bor református recept tapas ökumené borozás


2009.02.01. 16:04 Mikrobi

Cigánybűnözés

Végre valaki a magasrangú rendőri vezetők közül is kimondta, hogy van cigánybűnözés. (Ahogy magyarbűnözés, sőt rendőrbűnözés is.) Aki még nem látta, mielőtt tovább olvas, nézze meg a sajtótájékoztatót!

Most pedig folytassuk! Az egészből a legtöbb sajtóorgánum csak ezt a mondatot idézte: "Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük." De még ebben a mondatban sem azt mondta, hogy "a cigányok követték el a rablásokat", hanem azt, hogy "cigányok követték el a rablásokat". Csak egy névelő a különbség, de ezen múlik, hogy általánosított-e, vagy nem. Pásztor Albert nem általánosított, viszont végre kimondta az igazságot.

Az első reakció szokás szerint a felháborodás volt. Draskovics Tibor reflexből utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy váltsa le Pásztort és indítson ellene vizsgálatot. Bencze reflexből engedelmeskedett is. Gusztos Péter reflexből megdöbbent és sajnálkozott. Az Index belinkelte a sajtótájékoztatót, és bár csak az ominózus mondatot idézte, amit mindenki, viszonylag korrekt tudósítást adott róla. Viszont publicisztikát hozott le a cikk alatt, hogy mekkora hülye ez a főkapitány, most majd egymásnak esik magyar és cigány, egyébként is hova vezetnek ezek az ordas eszmék, egyenes az út a gettók felé. Mintha olyan jellemző lenne, hogy a magyarok összefognak a cigánybűnözők ellen, hogy móresre tanítsák őket, ha már a rendőrség képtelen rá.

Ezután viszont az események érdekes fordulatot vettek. A főkapitány mellett kiállt a polgármester, az önkormányzati képviselők, mégpedig az MSZP és a Fidesz képviselői egyaránt, a helyi cigányvajda, Kolompár Orbán, de még a mezőkövesdi SZDSZ-szervezet is. Másnapra tüntetést is szerveztek, amire az ország összes megyei cigányvajdáját várta a helyi vajda. Mindössze a helyi cigány önkormányzat és Gusztos Péter tiltakozott (tudjuk, reflexből). Erre lefolytatták a magyar rendőrség történelmének leggyorsabb vizsgálatát, miközben Bencze József már úgy nyilatkozott, hogy ő kiáll a beosztottja mellett, dehát a belügyminiszternek (vagy hogy hívják most) engedelmeskednie kell. Draskovics meg azt mondta, hogy dehogyis utasította ő az országos főkapitányt Pásztor leváltására, csak "átvezényelték", míg tart a vizsgálat, ami nagyon gyors lesz. És dehogyis akarják ők megbüntetni, ha kiderül, hogy nem követett el bűnt. Summa summarum, villámgyorsan  visszakoztak, a főkapitány egy figyelmeztetést kapott, így nem kerültek szembe az egész országgal, de azért a tekintélyüket se vesztették el (teljesen). Rájöttek, hogy több szavazatot veszítettek volna a magyarok részéről, mint nyertek volna a cigányoktól (sőt, még tőlük is veszítettek volna).

A probléma, mint azt már egyre többen ki merik mondani, nem orvosolható anélkül, hogy ne vennék figyelembe a bűnözők társadalmi helyzetét. Itt nem az a kérdés, hogy milyen populációhoz tartoznak, hanem hogy hogyan élnek, milyen iskolázottságuk, értékrendjük, felfogásuk az egymás mellett élésről, a tulajdonról, erkölcsről, stb. Mint ahogy a főkapitány is elmondta, ha egy bűnöző azt vallja magáról, hogy cigány, nemhogy súlyosabb ítéletre kell számítania, hanem inkább enyhébbre, mert a bíró is tudja, hogy mennyivel nehezebb helyzetben él, mint egy átlag magyarbűnöző. Ugyanígy a cigánybűnözést is csak a cigány kisebbségi önkormányzatok konstruktivitásával, sokkal határozottabb segítségével, roma rendőrökkel, a cigányság kultúrájának alaposabb megismerésével lehet visszaszorítani. Ha továbbra is elszigetelt eseményeknek tekintjük ezeket a problémákat és úgy csinálunk, mintha nem tudnánk, miben mások a cigány elkövetők, mint a többi bűnöző, nem jutunk előbbre, viszont robbanni fog a társadalmi feszültség. Éppen a probléma néven nevezésével lehet a magyarokban megértést ébreszteni a cigánybűnözőkkel szemben és a nem bűnöző cigányokkal összefogva küzdeni a cigánybűnözés ellen.

A gyengeelméjűk kedvéért még egyszer ideírom az álláspontomat: cigánybűnöző<>cigány

Szólj hozzá!

Címkék: bűnözés rendőrség cigány draskovics tibor cigánybűnözés pásztor albert bencze józsef


2009.01.31. 17:17 Mikrobi

Lakásszentelés

Rég nem látott E.-i barátaimnál voltam lakást szentelni és persze ebédelni. A háziasszony nagyon finomat főzött, vagyis sütött: karajt fűszerkéreggel. Ehhez először meg kell párolni a karajt (vagy inkább marhabordát, kiálló csontokkal), aztán elkészíteni a fűszerkérget sóból, borsból, vajból, sajtból, zsályából, kakukkfűből, bazsalikomból és még néhány fűszerből, amit már elfelelejtettem (de ízlés szerint variálhatók) és vastagon bekenni vele. Aztán vissza a sütőbe és erős tűzön megpirítani. Hát, felséges volt.

Hozzá kinyitottak nekem egy 2005-ös Mayer Kopárt, mondván, hogy más úgyse tudná értékelni. Ettől kicsit hízott a májam, de egyszersmind el is szégyelltem magam. A másikat, egy 2003-ast a Gyurcsány lemondására tartogatják:-) A Mayer Kopárja egyébként jobban ízlik, mint a Geréé, mert a bordeaux-i hármas más arányban házasítják: 40% CS, 20% CF és 40% merlot. A Geréében 40-40-20% az arány (illetve 2006 óta a CS hiányzik, de olyat még nem kóstoltam). Ráadásul Mayerék a szőlőt hozzá kizárólag a Kopár-dűlőből szüretelik, nem úgy, mint a Gere, aki a mennyiség oltárán feláldozta a Kopár-dűlőt. Ezért nem is lehet így hívni a híres cuvée-jét, de nagy rafináltan Koparnak nevezte át.

Annyit még hozzátennék, hogy azért a malackához fehérbor jobban passzolt volna, de nem tiltakoztam a Kopár ellen sem;-)

Szólj hozzá!

Címkék: gere kopár bor recept mayer


2009.01.30. 23:33 Mikrobi

Kérdőív

A heti plébániai újság Szt. Család Vasárnapján külsejében megújult, szerkezetében azonban az első szám óta azonos. Persze, ami jó, azt minek változtassuk? De valóban jó-e? Olvassa-e az olvasó, amit a szerkesztő úgy gondol, hogy tök jó? Hát, kérdezzük meg őt, mégpedig név nélkül, szemtől szembe úgyse mernek rosszat mondani:-)

Ezért a most vasárnapi számhoz egy kérdőívet mellékelünk. 11 kérdés lesz benne, legalább egy hónapja érlelem magamban őket. Este elkészítettem a gyűjtőládát. Egy papíros dobozt beborítottam minden oldalról felirattal: az újság emblémája és a Kérdőív felirat (100 pontos betűmérettel) virít rajta. Amikor kijöttek a feliratok a nyomtatóból, nagyon büszke voltam magamra. Hát, mégse vagyok én ügyetlen, az általános iskolai bénázások a technikaórán végleg a múltéi! Képes vagyok én készíteni egy kérdőívgyűjtő-ládát!

Aztán beütött a krach. Amikor rá akartam ragasztani a fedőlapot a doboz tetejére, kellemetlen szag csapta meg az orromat. A ragasztó is büdös, de ez valami más volt... Szörnyű gyanú ébredt bennem. És igen! Bemelegítőkrémet kentem a dobozra! Nem Richtofitot, hanem valami brutális anyagot, még a festéket is leoldotta a dobozról! Úgy égette a szememet a kipárolgó kapszaicin, hogy ki kellett nyitnom az iroda ajtaját. (Valószínűleg ezért nem használtam már jó ideje.) Ott feküdt az íróasztalfiókom mellett a Technokol mellett. Pont olyan kék tubusa van annak is.

Amikor használt papírzsebkendőkkel könnyezve letöröltem a veszélyes anyagot a doboz tetejéről, arra gondoltam, hogy nem is jártam olyan rosszul. Melegíthettem is volna Technokollal.

2 komment

Címkék: kérdőív kreativitás barkácsolás


2009.01.29. 00:35 Mikrobi

Születésnapi bulim

A születésnapom ugyan már elmúlt, de mostanra sikerült összehozni a bulit. Szapáry-májat csináltam, amit pár hónapja ettem először egy étteremben. Már akkor elhatároztam, hogy alkalomadtán én is megcsinálom, hát most adta magát az alkalom.

Reggel bevásároltam a Csarnokban. Májból kértem egy kis darabot, de túl nagy volt, ezért egy kisebbet (2 kg) meg egy kiló velőt. Ez a kettő kell hozzá. Hihetetlen, mekkora mája van egy marhának! A májat meg kell pirítani roston (ezt sem szabad sózni), a velőt meg lecsós alapon megdinsztelni és rárakni a májszeletekre.

Itthon nekiálltam krumplit pucolni, felcsíkoztam és vizet töltöttem rá estig. A májat is felszeleteltem (30 nagyobb szelet lett belőle) és megborsoztam, a velőt meg megmostam.  A húst (azoknak, akik májat semmi szín alatt nem akarnak enni) kiklopfoltam, besóztam, megborsoztam. Du. besóztam a velőt, a krumplit (igen, én előtte szoktam, egy régi kedves ismerősömtől tanultam), megsütöttem a húst és elkezdtem sütni a fritőzben a krumplit. Amikor megjött a kispapunk, rábíztam a kenyérpirítást. Az előétel ui. tőkehalmáj volt saját olajában, piritóson. Nagyon finom, főleg konyakkal. Így gyülekeztünk, mindenki felköszöntött, ahogy illik, koccintottunk, iszogattunk, eszegettünk. Amikor mindenki megérkezett, előszedtem a szajrét a sütőből, ahol melegen tartottam, és hatalmasan bezabáltunk. Közben kitárgyaltuk az ökumenikus istentiszteletet és a vacsorát.

Az egyik vendégem nem akarta elhinni, hogy én csináltam a vacsorát, főleg hogy a máj se kemény, se nyers nem volt, de elnéztem neki. Tényleg nem rendkívüli mutatvány, ráadásul olcsó és nagyon finom. Mmmm! Hozzá Bock kékfrankost (2005) és Weninger Frettnert (2003) ittunk.

Szólj hozzá!

Címkék: kaja buli máj velő szapáry máj tőkehalmáj


2009.01.22. 23:26 Mikrobi

Ökumenikus imahét

Mint minden rendes keresztény tudja, 2009. január 18-25. imahét a keresztények egységéért. Szerdán nálunk is összegyűlt az evangélikus, református lelkész és a katolikus papok és csaptunk két ökumenikus istentiszteletet is. Egyet délelőtt, egyet este. Az esti istentisztelet után megvacsoráztunk és közben  jót beszélgettünk. Gondolkoztam, hogy megírjam-e, miről, de úgy látom jónak, ha megtartom magamnak:-)

Viszont az esti istentiszteleten nem kisebb kaliber végezte az igehirdetést, mint szerénytelen személyem. A prédikációt megosztom a nyájas olvasókkal:

Kedves testvérek!

Szörnyű érzés koreainak lenni bármelyik Koreában. Miért van belőle kettő? A politika miatt. A szovjetek támogatta északiak és a Nyugat támogatta déliek a támogatójuk politikai rendjét akarták az egész ország területén meghonosítani. Mivel egyiküknek sem sikerült, az ország kettészakadt. Manapság egyértelmű, hogy melyik politikai rendszer a hasznosabb az emberek számára, de biztos, hogy a sztálinista rendszerben hívők is jót akartak. És mégis, az ország északi része el van szigetelve elsősorban a déli országrésztől, de az egész világtól is.

Valami ilyesmi történt Rechabeám idején Izraelben is. Az északi és a déli országrész politikai kérdések miatt elszakadt egymástól. A politikai szakadás pedig vallási szakadáshoz vezetett. Sokáig reménykedtek benne, hogy az ország újra egyesülni tud, ehelyett a déli országrész is elvesztette a függetlenségét, majd szétszóródott az egész világon és vagy 1900 évig diaszpórában élt, sőt, a zsidóság legalább harmada ma is szétszóratásban él, általában vallásában közömbösen.

Nem mondok újat, ha azt mondom, hogy a kereszténység 500 évvel ezelőtti szakadása elsősorban nem vallási kérdés volt. De ahogy szakadásban éltünk, egyre inkább mélyült a hitbeli különbség is. Egészen a XX. századig, amikor végre elindult egy közeledés, mondjuk ki, protestáns kezdeményezésre. Ez aztán a II. Vatikáni Zsinat után még inkább felgyorsult, és egyre másra találtuk meg újra a közös pontokat. Hiszen az ökumenében mindig valami közöset keresünk, és igyekszünk ennek örülni, ahelyett, hogy a különbségeken rágódnánk. Ez ma különösen fontos, mert a közeledés lelassult. Nem azért, mert a szándékaink romlottak volna, hanem mert nagyjából elértük, amit lehetett. Mégpedig óriási eredményeket értünk el!

Az ökumenének jelenleg legfőképpen az együttműködésben kell megvalósulnia. Ez minden téren lehetséges, nem kell feltétlenül mindig vallási területen feladatot keresgélni. A mostani imahét témája összefoglalható abban, hogy a keresztények evilág gondjai között. A gondok közül a mai napra a környezeti válságok témája jutott. Ebből pedig van bőven. Globális felmelegedés, árvizek, földrengések vannak naponta a világban. A Földért, amelyet mindnyájan közösen kaptunk, mindnyájunknak felelőssége van. Amikor lelkiismeret-vizsgálatot tartunk, megkérdezzük magunktól, hogy mivel vétkeztünk Isten ellen, embertársaink ellen, az emberek közössége ellen, esetleg saját magunk ellen. De megkérdezzük-e, hogy a teremtés egésze ellen vétkeztünk-e? A pazarlás, a hulladék fölösleges termelése, szétszórása, a környezetszennyezés mind-mind bűn a teremtés ellen! „Isten látta, hogy amit alkotott, az jó.” De Isten azt is látja, hogy az emberek pusztítják a Földet, ami nem jó! Sok katasztrófának mi magunk vagyunk az oka. A gázárvita ráirányította a figyelmet arra is, hogy mennyire függünk a földgáztól. Pedig az egyszer el fog fogyni. Annyiszor mondták már ezt, hogy már immunisak vagyunk rá. Most, hogy egy kicsit elérhető távolságba került a gázhiány, talán hatásosabb ez a mondat. Isten azért adta nekünk az energiahordozókat is, hogy használjuk őket, és nem azért, hogy elpazaroljuk. És ez érvényes a teremtés egészére. Az ember ura a világnak, de a hatalommal felelősség is jár! Aki a hatalommal visszaél, az bűnt követ el! Aki pedig vétkezik, az büntetést kap. És nem feltétlenül csak a túlvilágon, gondoljunk a globális felmelegedésre. Annak következménye pedig az özönvízszerű esőzések, földcsuszamlások, árvíz (miért is jut eszembe a bibliai özönvíz?), máshol aszályok, ennek következtében éhínség. És a természeti katasztrófák nem feltétlenül ott következnek be, ahol a legtöbb széndioxidot a levegőbe engedték. Mint ahogy a természeti csapások nem nézik azt sem, hogy ki milyen vallású.

De az árvíz legyőzésénél sem az számít, hogy ki milyen vallású, hanem hogy ki tölt meg több homokzsákot. Ha kitör a gázválság, megint csak nem a vallás számít, hanem hogy a katolikus-protestáns Magyarország ad-e gázt a fagyoskodó szerb ortodoxoknak. (Tegyük hozzá, azoknak, akik a szintén ortodox oroszok és ukránok kötélhúzása miatt szenvednek.) És ezt lehet még tovább gondolni, akár a keresztények egységén túl is, hiszen az Ökumenikus Szeretetszolgálat a világ minden válságövezetében ott van és segít, ahogy tud.Éppen ezért én a szolidaritásban látom az ökumené jövőjét. Sőt, nemcsak én, mert a II. Vatikáni Zsinat is buzdítja a katolikusokat, hogy működjenek együtt szociális téren a többi keresztény felekezettel (vö. UR 12). Ha megvalósul a teljes hitegység, ha nem, ezt a tevékenységet közösen kell végezni egészen az üdvösség elérkeztéig. Amely ebből a világból alakul ki, és bár Isten hozza létre, az embernek is feladata van vele. Ezt Szt. Pál úgy írja le, hogy a természet átváltozik, Máté evangélistánál pedig úgy hallottuk, hogy mint a mustármagból a nagy fa, fokozatosan alakul ki. Az üdvösség tehát egyszerre Isten és az ember műve, amelyhez az alapot ez a világ képezi, amelyben élünk és amelyért közös a felelőssége minden kereszténynek, sőt minden embernek.

Ámen

Szólj hozzá!

Címkék: ökumené ökumenizmus ökumenikus istentisztelet egységhét keresztények egysége


2009.01.20. 17:03 Mikrobi

Háztűznézőben voltam

Aki utálja a katasztrófaturizmust, ezt a postot ne olvassa el, mert nagyon meg fog bennem botránkozni. Ugyanis nem átallottam odamenni egy lakástűzhöz, ami ma volt. Dehát mit csináljak, mindig is szerettem nézni a tűzoltókat munka közben... Hogy súlyosbítsam a helyzetemet, tegnap meg egy karambolhoz mentem oda.

A tűz egy 9 emeletes panelház legfelső emeletén pusztított. Szerencse is, hogy a 9.-en volt, mert úgy égett, hogy szerintem átterjedt volna a fölötte lévő lakásokra is, ha lettek volna. A fokozatot már vonulás közben 2-esre emelte a tűzoltásvezető, mert messziről látszott, hogy akkora a tűz. Ez azt jelenti, hogy összesen 12 autó vonult a helyszínre (plusz két mentő meg egy nagy rakás rendőr, mert ezek ilyenkor mindig ellepik a környéket). Ott volt az egyik katekumenem is, aki egyébként kommunikációs szakember, úgyhogy hívta is a helyi tévét.

Az épületbe hátulról szerelték az alapvezetéket és részben a lépcsőházból, részben a lépcsőház ablakán keresztül vitték fel (utóbbit végül nem használták). Félóra alatt oltották el nagyjából (szakszóval lefeketítették) két C-sugárral (ez a "normál" sugárméret), ekkor találtak egy a felismerhetetlenségig összeégett holttestet. Mint később a hírekben mondták, a szerencsétlen annyira megégett, hogy se a korát, se a nemét nem lehetett megállapítani. Valószínűleg az ott lakó egyedülálló néni vagy bácsi lehetett az áldozat (sajnos gyakran van olyan, hogy senkije nincs már, aki rányitná az ajtót és elalszik, miközben főz, vagy megy a hősugárzó, ami miatt kigyullad a lakás).

Egy lakástűznél nemcsak a tűz a probléma, hanem a füst is. Ebből a szempontból is szerencse, hogy a 9.-en volt a tűz, mert nem kellett sok lakót kitelepíteni. Viszont a mellette lévő lakást fel kellett törni, mert nem volt otthon a lakó és onnan is füst jött ki. A lépcsőházat aztán ventillátor segítségével szellőztették át. Én pedig eljöttem, amikor a Csoport visszaadta az irányítást a helyi szolgálatparancsnoknak.

A fotósok mind máshol voltak (némelyik aludt), úgyhogy én csináltam a legjobb fotókat. (A Lánglovagokra sem fog felkerülni az eset.) Az egyik fotós akkor jelent meg, amikor már majdnem eloltották a tüzet. Felajánlottam neki a fényképeimet. El is fogadta, azt mondta, viszi a hírügynökséghez, milyen jól fogunk vele keresni. Mielőtt véglelg megbotránkozik rajtam a nyájas olvasó, közlöm, hogy nem fogom a pénzt elfogadni. Egy ember halála miatt olyan értékesek a fényképek, nekem nem fotós a szakmám, úgyhogy nem kívánok vele keresni, a fotósnak meg jól fog jönni a pénz. Aki akarja, ingyen és bérmentve megnézheti a fotóalbumomban.

És legyen szíves elmondani a bennégett szerencsétlenért egy fohászt. (Egyébként ma CO-mérgezésben is meghalt valaki a fővárosban, esetleg érte is.)

Szólj hozzá!

Címkék: tűz tűzoltó lakástűz tűzoltás katasztrófaturizmus


2009.01.19. 17:56 Mikrobi

Hogyan kell egy hírt eltorzítani?

Régóta nem nézek tévét, mert túl nehéz annyi tévén megnézni a hírműsorokat, hogy minden oldalt láthassak. Ezért (ha már van) az Internetről tájékozódom. Nézem a Hírlistát (ingyen reklám) és ha látok egy olyan címet, ami érdekel, ráklikkelek. Így tűnt fel a következő két cím:

Bonyolódik a terézvárosi ingatlanügy! Ügyvéd az újabb gyanúsított (Népszava)

MSZP-s gyanúsított a terézvárosi ingatlanpanamában (Heti Válasz)

Mivel előzőleg már az Indexen olvastam az Elérte az MSZP-t a terézvárosi ingatlanügy című cikket, gyanút fogtam. És nem alaptalanul. A Heti Válasz cikkében Halmai Katalin MSZP-tag és önkormányzati képviselő szerepel, a Népszavában, noha a Heti Válaszra hivatkoznak, H. Katalin ügyvéd és elhallgatják, hogy az MSZP prominens politikusa! Természetes, hogy egy baloldali újság nem szívesen teregeti ki az elvtársai bűneit, a jobboldal se ad hasonló esetben nagy teret a kínos híreknek, azt is tudom, hogy a Népszava az egyik legvéresszájúbb kommunista napilap és csak igazi véresszájú kommunisták olvassák, de akkor is! Ez pofátlan torzítás, közönséges hamisítás!

Ugyanakkor szeretném buzdítani azokat is, akik kizárólag a Hír TV-ből és a Magyar Nemzetből tájékozódnak, hogy olvassák a "másik oldalt", mert náluk is előfordul ám torzítás...

Update!

Ma az Indexen vezető hír volt, hogy a rendőrség meggyanúsította a 2002-2006-os ciklus teljes MSZP és a teljes SZDSZ-frakcióját. Gyorsan megnéztem a Népszavát, sehol sem találtam a hírt. Még a Népszabadság is lehozta egy apróbetűs hírben, de a Népszava, a "nép szava" nem.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp hír hamisítás ingatlanpanama terézváros


2009.01.17. 20:44 Mikrobi

Szobordöntés a templomkertben

A nyáron pár részeg suhanc már bebizonyította erejét és összetörte a Kis Szt. Teréz-szobrunkat. Akkor megcsináltattuk és úgy odaragasztattuk, hogy a mester azt mondta, ezt innen traktorral se lehet ledönteni. Hát, bebizonyították, hogy bizony lehet. Ahelyett, hogy a karácsonyfám tövét rángatták volna ki a talpából...

Harmadszor döntötték le. A szobor pedig nem védekezett, hagyta, hogy csúfot űzzenek belőle. Egy gyerekbiciklin tologatták, letörték a fejét és az egész környéket összehányták. Én ezen az éjjelen jóízűen aludtam (leszámítva a csepeli autógyújtogatásokat, mert az elég nagy forgalmazással járt), nem hallottam, láttam semmit.

A rendőröket szeretném megdicsérni. A napokban rendesen kiosztottam a Miklós utcában intézkedő rendőröket, hát a mi rendőreink egészen máshogy viselkedtek. A nyomrögzítő maga is kifejezte a felháborodását, és mivel a szobordöntés már többedszer fordult elő, ezúttal DNS-mintát is vett. (A nyáron még ujjlenyomatot se voltak hajlandók venni, mondván hogy a szoborról nem lehet. Most az is sikerült...) Ha valaki a képbe kerül, bizonyíték biztos lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: rendőr szobor vandalizmus szent teréz szobordöntés


süti beállítások módosítása