Attila atya gondolatai

A születésnapom ugyan már elmúlt, de mostanra sikerült összehozni a bulit. Szapáry-májat csináltam, amit pár hónapja ettem először egy étteremben. Már akkor elhatároztam, hogy alkalomadtán én is megcsinálom, hát most adta magát az alkalom.

Reggel bevásároltam a Csarnokban. Májból kértem egy kis darabot, de túl nagy volt, ezért egy kisebbet (2 kg) meg egy kiló velőt. Ez a kettő kell hozzá. Hihetetlen, mekkora mája van egy marhának! A májat meg kell pirítani roston (ezt sem szabad sózni), a velőt meg lecsós alapon megdinsztelni és rárakni a májszeletekre.

Itthon nekiálltam krumplit pucolni, felcsíkoztam és vizet töltöttem rá estig. A májat is felszeleteltem (30 nagyobb szelet lett belőle) és megborsoztam, a velőt meg megmostam.  A húst (azoknak, akik májat semmi szín alatt nem akarnak enni) kiklopfoltam, besóztam, megborsoztam. Du. besóztam a velőt, a krumplit (igen, én előtte szoktam, egy régi kedves ismerősömtől tanultam), megsütöttem a húst és elkezdtem sütni a fritőzben a krumplit. Amikor megjött a kispapunk, rábíztam a kenyérpirítást. Az előétel ui. tőkehalmáj volt saját olajában, piritóson. Nagyon finom, főleg konyakkal. Így gyülekeztünk, mindenki felköszöntött, ahogy illik, koccintottunk, iszogattunk, eszegettünk. Amikor mindenki megérkezett, előszedtem a szajrét a sütőből, ahol melegen tartottam, és hatalmasan bezabáltunk. Közben kitárgyaltuk az ökumenikus istentiszteletet és a vacsorát.

Az egyik vendégem nem akarta elhinni, hogy én csináltam a vacsorát, főleg hogy a máj se kemény, se nyers nem volt, de elnéztem neki. Tényleg nem rendkívüli mutatvány, ráadásul olcsó és nagyon finom. Mmmm! Hozzá Bock kékfrankost (2005) és Weninger Frettnert (2003) ittunk.