Attila atya gondolatai

Ma átmentünk Betlehembe. A város magas betonfallal van körülvéve, a tetején szögesdrót, őrtornyok mindenütt. Csak néhány szigorúan őrzött határátkelőhely van, amelyen keresztül a palesztin állampolgárokat nem engedik át, illetve az izraeli állampolgárokat sem engedik be. Simon szerint muszáj volt, és el is érték vele, hogy évek óta nincsenek robbantásos merényletek Jeruzsálemben. Eközben viszont Betlehemből tízezrek vándoroltak ki, elsősorban keresztények. Mivel náluk van a pénz (övék az üzletek), a város haldoklik. Összeszorult szívvel hajtottunk át az ellenőrző ponton. Simon eltette az izraeli útlevelét és elővette a magyart (mire jó a kettős állampolgárság), az egyik atyát odaültette a helyére, így verte át az izraeli határőröket.

A városban épp nagy rendőri készültség volt, mint megtudtam, hosszú idő után izraeli utazási irodák vezetőit fogadták, akik talán kegyeskednek megint bevinni a turistákat a koncentrációs táborba. Ezzel együtt ez már az enyhülés jele.

A Születés Bazilika ortodox kézen van, katolikus csak a Szt. Ilona által épített kápolna és a modern Szt. Katalin templom. Szentmisénk az előbbiben volt. Velünk voltak azok a magyar papok, a magyar palesztin nagykövet vendégei, akik már Jeruzsálemben is ott voltak. Mise után átmentünk a bazilikába, ahol éppen a szent liturgia folyt. A születés barlangja a szentély alatt van, oldalról lehet lemenni. Általában mise alatt nem engednek le senkit, de nekünk most szerencsénk volt, kettesével-hármasával lemehettünk egy néhány másodpercre. A Simon mondta, hogy ne nagyon imádkozzunk, fényképezzünk egyet, aztán menjünk ki. Azért én letérdeltem és gyorsan imádkoztam egy kicsit. Egy másik alagsori kápolna Szt. Jeromos hagyomány szerinti lakhelye. Jeromos vagy 20 évig élt itt, megtanult héberül, itt készítette el a Vulgata fordításának nagy részét. Ez a helyszín ugyan nem bizonyítható, de biztosan itt volt Jeromos eltemetve (ma Rómában, a Szt. Péter bazilikában).

Nem volt sok időnk, menni kellett vásárolni. Kaptunk 25% kedvezményt meg egy kis narancslevet. Persze így is irgalmatlan drága volt minden, de azért vettem egy kézzel faragott betlehemet. Ne csak 3 méteres karácsonyfám legyen karácsonykor, hanem valami igazi karácsonyi dekoráció is:-) A palesztinoktól nem sajnáltam a dollárt.

Beszélgettem a boltosokkal. Keresztények voltak. Megkérdeztem, mennyien laknak a városban, hogy lehet megélni. Dőlt belőlük a panasz. Ugyanazt elmondták, amit a Simon, csak épp Izrael területéhségét okolták. Azt mondták, 5 várost adtak át a palesztin hatóságnak, meg a gázai övezetet, de a városok között nincs átjárás. Be vannak zárva. Mivel nem az éhhalál szélén álló, fanatizálható muzulmánok voltak, hanem jól szituált, művelt arabok, senki ne akarja a véleményüket leírni! A világsajtót persze az izraeli propaganda uralja, miszerint minden palesztin terrorista, nem lehet velük megegyezni, kénytelenek körülkeríteni őket. Ez persze nem holokauszt...

A várost a Simontól külön hagytuk el, őt autóval vitték valami kevésbé őrzött határátkelőn (ilyen is van?), mi a határállomás után nem sokkal vártuk be. Közben beszélgettünk a nagykövet munkatársával, aki megerősítette mindazt, amit nekem az arabok meséltek. Megmutatott egy újonnan épült negyedet, mondta, hogy két éve még ez is palesztin terület volt. Szívósan nyomulnak előre, szorítják ki az őslakosságot. Ekkor döntöttem el véglegesen, hogy nem fogok bemenni a holokauszt múzeumba.

Visszatérve Jeruzsálembe megnéztük Dávid sírját, amiről nem lehet tudni, hogy hiteles-e, de az egyik legfontosabb zsidó szentély. Ugyanitt, efölött van az utolsó vacsora terme. Láthatóan újabb építésű, de állítólag itt volt. A környéken van Mária elszenderülésének a helye, egy nagyon kedves, csöndes templomban. A Monarchia építette és azt szerették volna, ha a birodalom minden országa építene ide egy oltárt. Csak az osztrák és a magyar készült el, mert közben megszűnt a Monarchia. (Utána más országok azért építettek ide.) A Simon annyira hajtott minket, hogy az érsek atya, aki pedig folyton hajtogatta, hogy "a felkínált programot elfogadjuk", kifakadt, hogy ilyen szent helyeken hagyjon már egy kicsit imádkozni minket. A válasz dühödt kiabálás volt: "Apukám édes, majd imádkoztok a nap végén, a vizitáció templomában, most menni kell, menni kell!" Mentünk is.

A parkolóban odamentem hozzá és jeleztem neki, hogy nem kívánok bemenni a holokauszt-múzeumba. Kérdezte, miért. Mondom, mert nem érdekel. Felkészültem, hogy kekeckedni kezd, elő készítettem egy semleges választ, de nem ellenkezett. Mondom magamban, ez nagyon simán ment. Abban a pillanatban egy hatalmas ütést éreztem a gyomromon! Ez a barom vállal belerohant a gyomromba (magasabban nem is tudott volna eltalálni, mivel két fejjel alacsonyabb nálam). Ismerve a "közvetlen" (értsd: bunkó) stílusátazt hittem, poénnak szánta. Még mondtam is neki, hogy legközelebb szóljon, védekező állásba helyezkedek:-) De ekkor neki minden humorérzéke eltűnt. Torka szakadtából üvöltött velem: "Téged nem érdekel a nagyanyám, akit Auschwitzban égettek el?! Te alattomos! Te vagy pap?! Te senkiházi!" Majd a többiekhez fordulva (mert ez mindenki előtt zajlott) közölte, hogy meg fog pofozni, ha még egy szót szólok. Jobbnak láttam nem előhozakodni a zsidó és a palesztin holokauszt közötti párhuzamról, mert a pofonjaitól ugyan nem féltem, de attól igen, hogy elvitet, mivel már korábban is megjegyezte, hogy sokat beszélgetek a palesztinokkal. A kis gnóm Moszad-ügynök:-) Szóval nem szóltam egy árva szót sem, de elhatároztam, hogy nem hagyom megfélemlíteni magam és nem megyek be így se. Amikor ez a szerencsétlen elfordult, az érsek atya lehülyézett, egy másik pap hálátlannak nevezett (merthogy ezt az utat támogatta a turisztikai minisztérium), de nem értettem, hogy miért kellene örülnöm annak, hogy a turisztikai minisztérium rámerőszakolja a holokausztpropagandát. Tegyük hozzá, volt olyan pap, aki a Simon reakcióját abnormálisnak nevezte. De hangosan tiltakozni ő se mert.

A továbbiakban feszült hangulatban néztük meg a Knesszetet (persze csak kívülről, nagyon szigorúan őrzik), amelynek a nagy része földalatti bunker, mert még mindig félnek a támadástól. Előtte áll a menóra, amit bibliai jelképek mellett természetesen a holokauszttal kapcsolatos domborművekkel raktak tele. Igazából a menóra a zsidóság igazi jelképe, a dávidcsillag jóval későbbi és nem is kizárólag zsidó jelkép - magyarázta a Simon. Nem mulasztotta el azt sem megjegyezni, hogy a parlamenti képviselők és miniszterek senki külföldi politikussal addig nem állnak szóba, amíg meg nem koszorúzzák a holokauszt-múzeumot. (Miért is nem lep ez meg?)

Ezután a Keresztelő Szt. János születése templomot látogattuk meg, majd a Mária kútját (hagyományos). Ezután jött a holokauszt-múzeum, ahol WC-ztünk, megettük az elemózsiánkat, közben az érsek atya magyarázta, hogy a múltkor az egész német püspöki kar itt járt és koszorúzott reverendában, legyek alázatosabb. Ez utóbbiban igaza van, és örülök, hogy nem vagyok se püspök, se politikus, se diplomata. Nem is leszek. De legalább nem mutatom, hogy bedőltem az izraeli propagandának, ami a palesztin népirtást illeti. Ha drága is volt, de valahogyan mégis tiltakoztam ellen. Erre pedig büszke... lettem volna, mert nem sikerült:-( Már gyülekeztek a többiek az előtérben, én meg ücsörögtem a teraszon, amikor odajött K. P. atya, a vállamra tette a kezét és elkezdte mondani, hogy az egész vezetés alatt azt hallgathatják majd, hogy én milyen szemét vagyok, ne tegyem őket ki ennek. Ez hatott, mégis bementem. Egy képet se csináltam, egy szót se szóltam, viszont téptem egy szál rozmaringot, amit itthon felhasználtam a báránysülthöz (l. később). Ja, már majdnem kimentünk, amikor valaki megjegyezte, hogy "itt is egy magyar fája". Sztehlo Gáboré volt, akinek az evangélikusok ezt az egész évet szentelték. Emellett a Simon szó nélkül elment, míg máshol hosszan magyarázott. Az is figyelemre méltó,  hogy míg Dávid sírjánál csak egy, a túristáknak kikészített papírkippát tett fel (mert kötelező), addig a meggyilkolt zsidók maradványainak a sírjánál elővett a táskájából egy saját szövetkippát. Aki nem tudná, a kippa olyan zsidó vallási fejfedő, amit a szent helyeken mindenkinek hordania kell. Egyébként több mint 2 órát töltöttünk a múzeumban, itt egyáltalán nem kellett rohannunk.

A nap utolsó programja a Vizitáció (Mária látogatása Erzsébetnél) templomának meglátogatása volt. A templomhoz szerencsére egy meredek úton kellett felmenni és ezt idegenvezetőnk nem vállalta. Itt ki van téve nagy táblákon a világ sok nyelvén a Magnificat szövege. Késő délután volt, de hosszú időt töltöttünk itt el, mivel épp egy német pap misézett, azt megvártuk, majd mi elmondtuk a rózsafüzért. Végre volt egy másfél óránk a Simon nélkül, mondhatom mindenki sokkal felszabadultabb volt, nagyon meghitt hangulatban jöttünk le.

A napot városnézéssel kezdtük Jeruzsálem óvárosában. A falak nagy része eredeti, de néhány falat a törökök újjáépítettek. Nem mindenhol a megfelelő helyen, amiért a két mérnök az életével fizetett. Először felakasztották őket, aztán lefejezték. "Így kell ezt csinálni, ha ki akartok végezni valakit - kedélyeskedett idegenvezetőnk -, fordítva nem lehet". Mindenesetre szép sírt kaptak. Útközben utcai árusok támadtak le minket és képeslapot, könyvjelzőt kínáltak nagyon olcsón. Le is csaptam a lehetőségre, Simon pedig mérgesen majdnem fellökött, hiszen ő megmondta, hogy 50%-os kedvezményt kapunk majd a kegytárgyüzletben, ahová visz minket, utcai árusoktól ne vegyünk semmit.

A mise az Antonia-vár helyén épült Sion nővérei-zárda Ecce homo templomában volt, azalatt a kapu alatt, amelyen keresztül kivezették Jézust elítéltetése után (ez történelmi tény). A misén részt vett a palesztin hatósághoz akkreditált nagykövet, Jungbert Béla is, aki derék katolikus ember és a palesztinok nagy barátja. Korábban éles vitákat folytattak a Simonnal a zsidókat az araboktól elválasztó kerítésekről. Gondolom, sejthető, kinek mi az álláspontja. Nagyon propagálta egy magyar zarándokház létrehozását, amit én teljes mellszélességgel támogatok. Valakinek volna tőkéje hozzá? És persze vállalja a kockázatot, hogy Izrael lebombázza? Mert az előzővel ez történt. Nyilván szemét arab terroristák használták öngyilkos merénylők kiképzésére.

A mise után elkezdtük a keresztutat. A templom mellett, a föld alatt feltártak egy ókori utcarészletet, ami a helytartó palotájából vezetett ki, tehát Jézus biztosan végigment rajta. Az utcák többi része is a házak alatt van, ezért ahhoz, hogy feltárják, le kéne rombolni az arabok lakta házakat (ami nem is volna rossz ötlet, hehe - így Simon). A további állomások tehát hagyományosak, egészen a Golgotáig, de nemcsak a helyszínek, hanem az események is (nincsenek benne a Szentírásban, a keresztesek találták ki őket). Az áhítatot rombolta, hogy a keresztút bazársoron keresztül halad végig, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ez Jézus korában is pontosan így volt.

A Szt. Sír bazilika görög ortodox kézen van, ezért a keresztút 11-12. állomását még az előudvar előtt kellett elvégeznünk (nem engednek katolikus imádságot végezni a területükön). Bent rövid sorban állás után bejutottunk abba a kis fülkébe, ahol állítólag Jézus holtteste feküdt. Egy gyors fényképezés, ima nuku és kellett is kijönni. Azért visszagondolva így is megható volt.

Az ebéd egy arab büfében volt. Én szépen elfogyasztottam a saját szendvicsemet. Közben a Simon embere hozta a képeslapokat, sokan vettek is. Aztán bementünk a Simon érdekeltségi körébe tartozó boltba, ahol természetesen az 50%-os kedvezménnyel is minden sokkal-sokkal drágább volt, mint az utcai árusoknál. Nem is vettünk semmit, inkább kimentünk a bolt elé és néztük az arab srácokat, hogy húzzák le az amerikai tengerészgyalogosokat. Meg kell mondanom, nagyon ügyesen. A képeslapárus srác rám is megpróbált rámsózni pár posztert, és amikor azt mondtam, hogy nincs hely a falamon,  röhögött, de azt mondta, hogy ragasszam a plafonra. Azért egy kafiát vettem tőle, egy paptársamnak 20$-ért kínálta, nekem már csak 10-ért. Végül megvettem 5-ért. Itthon elajándékoztam. Aztán elmondtam neki, hogy én fogom hordani a kafiát, igaz csak sálként, mert lélekben a palesztinokkal vagyok és mélységesen elítélem az izraeli népirtást. Nagyon hálás volt nekem, kezet nyújtott és többet semmit nem akart rámsózni.

Délután az Olajfák hegyére mentünk. Itt van a Miatyánk-templom, ahol vagy száz nyelven ki van téve a Miatyánk. Magyarul is. A Miatyánkot csak a tradíció szerint tanította itt Jézus az apostoloknak. Lefelé jövet megnéztük Izrael legnagyobb temetőjét. Sem a zsidók, sem a mohamedánok, de még a szentföldi keresztények sem temetkeznek hamvasztással. Megtudtuk, hogy azért tesznek követ a sírt meglátogatók, mert a pusztai vándorlás idején a vadállatok ellen a holttest fölé köveket halmoztak (hiszen a sziklába nem lehet mély sírt ásni) és aki arrajárt, rátett még egy követ, hogy tovább nehezítse a dögevők dolgát.

A hegyen volt még egy stílusosan könnycsepp alakú templom, ui. a hagyomány szerint itt történt Jézus elárulása. Kicsit lejjebb van egy barlang, ami már állt Jézus korában is, akár meg is szállhattak benne. Magyar vonatkozása is van, ui. a XIX. sz.-ban egy magyar paraszt elhatározta, hogy elzarándokol gyalog a Szentföldre. Készített egy fakeresztet és 2 és fél év alatt el is jutott oda. A keresztet otthagyta abban a barlangban, ami most egy kis kápolna.

A hegy lábánál van az agónia temploma. Minden valószínűség szerint itt lehetett valahol a Getszemáni kert, hiszen az olajprést jelent, és az olajbogyókat inkább lefelé viszi az ember a hegyről, ha teheti, nem felfelé. A kertjében van pár olajfa, ami már 2000 éves, tehát látta Jézust. Bent a templomban, a szentélyben van egy rész, ahol nem faragták le a köveket, hanem meghagyták, ahogy a hegy volt. A hagyomány szerint itt verejtékezett vérrel Jézus. A szentély mozaikját magyarok csinálták, a jobb alsó sarokban ott is a magyar címer.

Végül bementünk a siratófalhoz. Szombat lévén nem volt szabad fényképezni, az ui. munka. De megoldottam. A fal maga a közhiedelemmel szemben nem a templom egykori fala, hanem a város fala, ráadásul csak az alsó része eredeti, van rajta egy keresztes és egy török korból való réteg is. A tetején van a híres Szikla-mecset, amit a zsidók nagyon szívesen elpaterolnának, mert útjában van a templomnak. Tőle jobbra, szintén a siratófalnál az Al Aksza mecset, amit Mohamed álmának emlékére építettek, ui. a próféta álmában ez volt a legtávolabbi hely, ahová eljutott. Ariel Saron emlékezetes 2000-es "látogatása" óta a látogatók előtt zárva van. (A hülye arabok, milliókat kereshettek volna ennyi idő alatt - mondta a zsidó Simon). Helyette volt intifáda, vér, megaláztatás és épült fal a palesztin területek köré.

Igaz, csak itthonról, de folytatom az élménybeszámolót. A korábbiakat is ki fogom egészíteni, képekkel is, szóval érdemes az első 3. napot is újra olvasni.

A 4. napon Akkonba mentünk, a keresztesek utolsónak elesett erősségébe. Rendkívüli élmény volt. Nemcsak egy nagyon kiépített várat láttunk itt, hanem felfedeztek egy, az egész várost behálózó alagútrendszert. Egy részén mi is végigmentünk, egész máshol bukkantunk elő a városban, mint ahol bementünk:-) A város nagyrészt arablakta, ez lehetőséget adott idegenvezetőnknek az arabok cigányokkal való összehasonlítására. Szerinte éppolyan kulturálatlanul, koszban, igénytelenül él mindkét nép.

Ezután elmentünk Haifába, ami Izrael állam megalakulása előtt színarab város volt, '47 után az arabok "elmentek", hiszen a zsidóknak kellett a kikötő. Most szinte teljes egészében zsidó lakta város. A kikötő tényleg fontos, idejön a legtöbb importáru és itt rakják hajóra az izraeli termékeket. A város híres a tisztaságáról, ui. egy korábbi polgármester megbeszélte az iskolásgyerekekkel, hogy szabadidejükben sétáljanak a felnőttek mögött, és ha az "elejt" valamit, vigyék utána, hogy "ezt véletlenül el tetszett ejteni". Nagyon szimpatikus kezdeményezés.

Haifában van a Kármel hegye, ahol ugyebár Illés az istenítéletet végrehajtotta, illetve Stock Szt. Simon megkapta a skapulárét látomásában. Ez a kármeliták szentélye, itt tartottuk a misét. Lefelé jövet megnéztük a bahá'í kerteket. Ennek a vallásnak a lényege a szinkretizmus, vagyis minden vallás tanítását igyekszik magába olvasztani. Fő jelszavai a szépség, jóság, ezért építették Haifába, egyik központjukba a kertet, ahol minden fűszál milliméterre pontosan van beállítva. A természetesség mindenesetre nem fő szempont.

Haifa után a Földközi tenger felé vettük az irányt. Egy kicsit megálltunk kagylót gyűjteni, meg lábat áztatni, aztán mentünk Cezáreába. Itt épített egy nagy palotát Nagy Heródes király, annak a maradványai most nemzeti park. Egy amerikai gyerekcsoportot fegyveres őr kísért, hogy megvédje őket a gonosz arab terroristáktól. Cezáreának két fontos keresztény vonatkozása van: az egyik egy tábla, amit Poncius Pilátusnak állítottak (ez olyan fontos, hogy csak a másolatát állították ki), a másik pedig egy kút, ahová pogány átoktáblákat dobáltak be, hogy ártsanak a címzettnek. Ezt a szokást Cezáreai Eusebius, a nagy egyháztörténész körlevélben ítélte el. Ezen kívül volt még ott egy csomó szobormaradvány és egy korabeli amfiteátrum, aminek a rendkívüli akusztikáját bemutatta idegenvezetőnk, Simon, aki operaénekes is volt. Ezzel aznapra el is vette a jókedvemet. A hangja a láncdohányzás és a kora ellenére teljesen jó volt, viszont úgy énekelte a Hazám, hazámat, mint egy dzsigoló. Hátravetette a fejét, katonás léptekkel lépkedett jobbra-balra, kieresztette a hangját és úgy énekelte, mint valami veszekedést egy operettből. Érdekes módon van itt egy mecset is, amit a Délvidékről keresztények helyére idetelepített  bosnyákok használtak a középkortól. Ami még itt érdekes volt, az a sok gekkó, amiket le is fényképeztem.

Ezután Jeruzsálembe indultunk. Tel-Aviv mellett elmenve nagy füstöt láttunk a repülőtérnél, egészen tűzbe jöttem, hogy csak nem lezuhant egy repülőgép, de azóta sem hallottam ilyesmiről. Jeruzsálemben egy európai értékelés szerint 4 csillagos szállodában szálltunk meg, de nekem egyáltalán nem tetszett. A recepciós olyan volt, mint egy jégcsap, szó sem lehetett haverkodásról. Az Internetért 10 sékelt kellett volna fizetni 20 percre, úgyhogy a blogírás is ugrott. A szobák legalább kényelmesek voltak.

A vacsora svédasztalos volt, bőséges, nagy volt a választék, de valahogy az sem esett olyan jól, mint a názáreti szálloda étterme.

Vacsora után még kimentünk egy kicsit a városba sétálni, megnéztük a most épült "hárfa"-hidat, amin majd Jeruzsálem első villamosvonala fog átmenni (metró még nincs se Tel-Avivban, se Jeruzsálemben).

Ma a miset a nazareti bazilikaban tartottuk. Ez a templom Szt. Jozsef feltetelezett hazara epult. Az altemplomban feltartak egy pincet, amirol azt tartottak, hogy Szt. Jozsef asztalosmuhelye volt. De a levezeto lepcso olyan szuk es kacsakaringos, hogy se a gerendakat levinni, se a kesz gyontatoszekeket felhozni nem lehetett volna. Arro volt szo, hogy itt lesz a mise, de jottek olaszok es a ferencesek nekik adtak oda a helyet. Az idegenvezetonk ugy kiabalt, mintha zsinagogaban lett volna. De el kellett mennunk a Szt. Jozsef templomba, ahol viszont magunk voltunk, sokkal jobb volt a mise. Aztan megneztuk a templomot es a kornyeket.

Vettem par ajandekot, meg magamnak egy kafiat, azt a beduin kendot, amit az Arafat tett nagyon nepszeruve. Magyarorszagon is egyre tobben hordjak kifejezve a palesztin nep iranti egyutterzesuket. En is ezert vettem es fogom hordani, otthon persze salkent. Ahogy a zsebemben kotorasztam penz utan, egyszer csak elovettem ket utlevelet. Az enyemet, es egy 12 eves kissracet, amit meg minden bizonnyal Ferihegyen tettem el veletlenul, amikor mindent ki kellett pakolni a biztonsagi ellenorzeskor. Szegeny gyerek, remelem, el tudtak utazni. Gyorsan odaadtam az idegenvezetonknek, o meg felhivta a nagykovetseget, majd erte jonnek.

Atrandultunk Kanaba, ahol egy igen gazdag ember hazara epult templomot es alatta az asatasokat neztuk meg. Hogy ez valoban a kanai menyegzo helyszine volt-e, azt nem lehet tudni. Viszont egy szuvenirshop jol megel belole a templom mellett. En is vettem ott szep, a hazassaggal kapcsolatos dolgokat. Kanai bort is vehettem volna, de annak sok koze a borhoz nincs, meg mar kaptam is mastol, aki itt jart.

Az ebed egy gyorsetteremben volt, immar penzert. De csak falafelt ettem, az nem draga. Viszont nagyon finom, egyre jobban kezdek beleszeretni ezekbe a csicseriborsobol keszult etelekbe.

Du. felmentunk a Tabor-hegyre, de utkozben beugrottunk Zipporiba, ami allitolag Maria szuletesi helye. Itt is epult egy templom, meg nem nagyon ismert, ugyhogy magunk voltunk. Illetve volt egy del-amerikai szerzetesfele, meg a macskaja. A macska nagyon edes volt, de amikor a szerzetes felvette es nem engedte el, jol belemart az arcaba:-) Na vegre, egy kis horror:-) A kertben volt egy citromfa, amirol kaptam egy szem igazi citromot. Eddig ugy tudtam, hogy haloban terem az Auchanban, pedig fan.

A Tabornak aminek semmi koze nincs a magyar tabor szohoz, heberul koldokot jelent, mert ugy emelkedik ki a tajbol, mint a koldok a hasbol. A templom ket tornyaban egy-egy kapolna van Mozesnek es Illesnek szentelve. A templom maga pedig Jezus "satra". A kertben mindenfele egzotikus noveny nott, amelyekbol mintakat vettem. Igy van echte baberlevelem, borsfalevelem, borsom, sot, Krisztus-tovist is kunyeraltam. Nem tudom, meg lehetne-e gyokereztetni, de megszaritva is jo lesz mutogatni a hittanosoknak.

Hazafele bementunk Naim falucskaba, ami most egy tiszta mohamedan arab kozseg, egyetlen kereszteny sem el benne. Az egykori katolikus templom azert megvan, de ezt is egy arab csalad tartja rendben (nagyon szepen). Itt megtamadott egy gunar, pedig csak le akartam fenykepezni. Az arab soforunket megkertem, hogy mutassa meg, hogy kell hordani a kafiat. Ezzel nagyon nepszeru lettem a gyerekek elott, rogton elkezdtek fenykepezni, meg a paptestverek is. A gyerekek kozben allitolag arrol beszeltek, hogy hogy tudnak ellopni K. P. atya fenykepezogepet. Legalabbis a zsido idegenvezetonk szerint az arab sofor ezt hallotta.

Mar majdnem otthon megalltunk egy kibucnal, ahol az elelmiszerboltban disznohuskeszitmenyeket lehet venni. Az egesz kornyeken csak itt. Torvennyel probaltak betiltani a disznotenyesztest es a disznohuskeszitmeny-gyartast, de egy kereszteny arab megtamadta a torvenyt az alkotmanybirosagon a 60000-es kereszteny kisebbsegre hivatkozva. Rohej, de ez eleg volt, hogy megvaltoztattassak a torvenyt. Az, hogy vallasi eloirast allami torvenybe iktattak egy allitolag szekularizalt orszagban, az senkit nem zavart. Erdekes, hogy ugyanez a lobbi Amerikaban mindent megtesz a vallasi eloirasok torvenyek altali negligalasaert. Mindenesetre vettem finom disznoszalamit, holnaptol kezdve nem koltok meg falafelre sem.

Tegnap nem volt idom irni, most megprobalom potolni, legalabb roviden. (Az ékezetes szövegek már itthoni kiegészítések.)

A tegnapi napot a Genezareti-to kornyeken toltottuk. A napot a 8 boldogsag kapolnajaban kezdtuk, a hegyi beszed feltetelezett helyszinen. A hegyi beszed valoszinutlen, hogy tenyleg itt lett volna, mivel itt ezrek biztosan nem erthettek volna Jezus tanitasat. Viszont a hegy alatt van egy medence, most bananultetveny, ha Jezus ennek a melyen beszelt, akkor akik korulotte, folotte alltak, hallhattak ot.

Utana hajokaztunk egyet. Kibereltunk egy barkat es atkeltunk vele a tavon. Utkozben lejatszottak nekunk a himnuszt es felvontak a magyar zaszlot (az izraeli melle). Az egyik atya elsirta magát.

A to tulso partjan megneztuk a csodalatos kenyerszaporitas helyszinet, Tabgha-t, ahol egy takaros kis templomot emeltek, a padlojan a hires mozaik van a ket hallal es az ot (negy) kenyerrel.Ugyanitt van az a hely, ahol a hagyomány szerint Jézus háromszor kérdezte Pétert, hogy szereti-e és itt bízta rá az Egyházat. Elénekeltük a pápai himnuszt, az előbb említett atya pedig megint elsírta magát. Szép kis templomot építettek ide. Mellette, a tó sziklás partján mormoták voltak. Még soha nem láttam mormotát, most egész közelről nézhettem őket és egy csomó fényképet is készítettem róluk.

Az ebed egy etteremben volt, ahol Szt. Peter-halat ettunk.Finom volt, de borzaszto szalkas, csontos es tovises. Mazlink volt (ez egy heber szo), mert a fonok meghivott minket. Kulonben 25 $-t hagytunk volna ott fejenkent. Ekkor tudatosult bennem, hogy a programban szereplo "ebedelesi lehetoseg" valojaban azt jelenti, hogy vehetunk magunknak ebedet. Hat ez nekem nem volt betervezve.

Utána Kafarnaumba mentünk, ahol Jézus megkezdte nyilvános működését. Az a zsinagóga már nem áll, de építettek az alapjára egy másikat (az sem áll, de részben rekonstruálták). Állítólag megtalálták Péter házát is. Efölé építettek egy elég csúnya, nyolcszögletű, kicsit bárkaformájú templomot (katolikus).

Végül elutaztunk a Jordán forrásvidékére, a Golán-fennsík lábához. Ez már vastagon szír terület lenne, de Izrael elfoglalta, hogy övé legyenek a vízforrások és a termékeny fennsík. Itt keresztelt a hagyomány szerint Szt. János. Óriási tömegek keresztelkednek itt minden nap, persze jobbára szektások. De amit én láttam, az történetesen a Szentháromság nevében, érvényesen történt. Érdekes volt, hogy milyen könnyen megy itt a keresztelés. Két ember víz alá nyomása között odakiabált egy ember: "Hé! Én egy izraeli fickó vagyok, van velem 8-10 nigériai ember, akiket meg kéne keresztelni. Nincs velük pásztor. Megkeresztelnéd őket is?" És megkeresztelte:-) Megismerkedtem John McCormack manchesteri püspökkel (ő is csak látogató volt, mint mi).

Megerkeztunk a Szentfoldre. El-Al geppek jottunk, igy borzalmas tortura volt a "security control". Kikerdeztek, hogy honnan ismerem az utastarsaimat, mit tudok roluk, ok ismernek-e engem, ki pakolta a taskamat, hagytam-e egy pillanatra orizetlenul... Hulyek ezek. Rettegnek.

(Utólagos kiegészítés) A zsidók angol akcentusával némi gond van, többször is félreértettem őket. A biztonsági kihallgatásnál pl. megkérdezték, hogy merre szoktam sétálni (where do you walk). De ők azt akarták kérdezni, hogy hol dolgozom (where do you work), ami már csak azért is furcsa kérdés volt, mert a papság mellett hol dolgoznék még? A repülőgépen meg amikor a menüt szolgálták fel, lehetett választani omlett és "fucelet" között. Hannibal Lecter is megmondta, hogy ne idegenkedjünk semmi újtól, elég keletiesen hangzott az a "fucelet", hát azt kértem. Erre kaptam gyümölcssalátát (fruit salad). Gyorsan kicseréltettem:-)

Az idegenvezetonk egy legalabb 70 eves, kielt feju magyar zsido. Azonnal letegezett minket, ehhez a jogalapot a kovetkezo sztoribol vette: "Amikor '87-ben az elso magyar papi csoport jott a Szentfoldre, eloszor talalkoztam eletemben papokkal. Ott ult velem szemben 49 pap reverendaban, en meg isteni sugallatra vartam. Aztan beleuvoltottem a mikrofonba: Szervusztok papok!" Allitolag ez tetszett a papoknak. De siman letegezte a Seregely ersek atyat is. Van velunk egy kantor is. Megkerdezte, milyen hangja van. Mondta, tenor. "Akkor hulye vagy, mert minden tenor hulye." - hangzott a sommas itelet. Hat, belopta magat a szivembe egybol.

Utkozben egyebkent arrol beszelt, hogy nincs penz Tel-Aviv tortenelmi, torok negyedenek a felujitasara, meg milyen draga az elet Izraelben, mert az olajat Mexikobol importaljak, a szenet meg Ausztraliabol. Mas nem hajlando nekik energiahordozot exportalni. Pedig ott van az irani olaj es gaz, a szaudi olaj...

Az elso nap nem volt idonk sok mindent megnezni. Megneztuk Tel-Aviv egyetlen katolikus templomat, sot miseztunk benne. Ez Jaffaban, bibliai neven Joppeban van. Itt volt Szt. Peter hires latomasa. A szallasunk Nazaretben van, itt irom a postot a recepcio gepen. Gyorsan osszehaverkodtunk:-) A vacsora fejedelmi volt, degeszre ettem magam. Nem irom le, mi mindent, mert egyreszt ez egy zarandokut, masreszt meg be akarok lepni az erepublik.com-ra is:-)

Tegnap kora du. rápillantottam a tőzsde grafikonjaira és majdnem infarktust kaptam. Az OTP 1630 Ft-on, a BUX 10 000 pont alatt volt! Estére ugyan visszakapaszkodott (valószínűleg miniszterelnökünk shortolásra vonatkozó bejelentése miatt), de továbbra is brutális mélységben van. És ez nemcsak azoknak szörnyű, akik tőzsdéznek! Ugyanis a BUX-index a magyar gazdaság és az államháztartás megítélésének a fokmérője is. Ha nincs bizalom, nincs pénz sem. Eladják az állampapírokat is (a hozamok 13% fölé kúsztak, és még így sem kell a kutyának sem!) eladják a forintot, veszik az eurót, ez eurókeresletet generál, egy € már tartósan 300 Ft fölött van! A lakáskölcsönöket meg szépen sorra bebukják a tulajdonosok, a lakásokat értékesítik, de mivel másnak sincs pénze lakásra, az eladónak meg nagyon kell a pénz a hitel kifizetésére, a lakásárak is megzuhannak.

Mostanában egyre többen cáfolják, hogy államcsőd lesz. Ez gyanús. Még ha kevés esély is van rá, azért egyre inkább beszélnek róla. A Portfolio pedig tegnap egy nagyon alapos és őszinte elemzést tett közzé. Eszerint az államadósság mértéke a már bejelentett megszorító intézkedésekkel együtt is növekedni fog. A tavaly a GDP 73%-ára rúgó államadósság gyors ütemben 80%-ra, 2020-ra pedig 90%-ra hízhat. Ebből pedig csak újabb IMF-hitellel és az ezzel együtt járó drasztikus kiadáscsökkentéssel és privatizációval lehet kilábalni. A Bokros-csomag és az abban az időben folyt rablóprivatizáció semmi sem volt ahhoz képest, ami most vár ránk!

Sok politológus argentin típusú válságot emleget. Simon János, a spanyol és latin-amerikai viszonyok szakértője nagyon hasonlónak látja a helyzetet: az állam (legyen bármelyik párt hatalmon) csak az alapellátó rendszerek (víz-, gáz-, villanycégek) és a termőföld teljes privatizációjával lesz képes kifizetni az adósságot. Ezzel együtt jár a forint elértéktelenedése és előfordulhat nálunk is, ami Argentínában, ahol egy belvárosi lakást egy amerikai munkás a kéthavi fizetéséből meg tudott venni.

A helyzetünket súlyosbítja, de egyben könnyíti is a világválság. Amikor az egész világ pénzügyi gondokkal küzd, csökkenti a termelését, nem fejleszt, visszafogja a kiadását. A magyar exportcikkek legnagyobb felvevőpiaca, Németország recessziója nagy csapást még a magyar cégekre is. Az OTP ukrán leánybankjának nehéz helyzete az anyabanknak tetemes veszteséget termel, akár meg is rendítheti. De mivel az egész világon válság van, legalább az államvagyon maradékát se nagyon lesz, aki felvásárolja.

Hogy lehet ebből kilábalni? Ezt még a szakértők se tudják, de legalább bevallják. Politikusaink pedig hazudoznak, hogy urai a helyzetnek és "dehogy fog ide is begyűrűzni a válság". A politológusok egyre inkább mondogatják, hogy a magyar politikai rendszer túlságosan stabil. 1989-ben úgy tűnt, hogy ilyenre kell csinálni, különben itt  is lesznek választások minden évben, mint Olaszországban, vagy Lengyelországban. De most azt látjuk, hogy bármit megtehet a kormány, ha megvan a többsége, nem lehet kirobbantani a hatalomból. A lakájmédia pedig azt mondja, hogy miért, az ellenzék sem tudna mit csinálni, egyébként is Orbán Viktor az oka mindennek. Azért én megnézném már végre, hogy tudnák-e másképp csinálni...

Addig is játsszunk gazdaságot és politikát az Interneten!:-) http://erepublikpolgara.blog.hu

Egy plébánián sokszor csöng a telefon. Mindig élmény felvenni. Ma reggel egy nő X. atyát kereste. Nem értettem jól a nevét, visszakérdeztem. Megint mondja, X. atyát keresi. Hát, mondom, itt ilyen nevű atya nincs. Erre leteszi. Du. több telefont is felvettem, a legjobb a következő volt: "Jó napot kívánok, a plébános atyát keresem". Mondom: "Még hittanórát tart. A káplán is jó lesz?" A második mondatot már nem hallotta, mert letette.

Kedves plébániára telefonálók!

Először is: köszönünk. Szépen, katolikus módon: dicsértessék a Jézus Krisztus! Nemcsak akkor, amikor már meggyőződtünk arról, hogy az atyával beszélünk, hanem elsőre is. A "dicsértessék" ui. nem papi köszöntés, hanem katolikus köszöntés (ez ateistákra persze nem vonatkozik, ők nyugodtan köszönhetnek ateista módon). Aztán bemutatkozunk. Ha kérdezünk valamit, megvárjuk a választ, akkor elbúcsúzunk, majd ismét: dicsértessék a Jézus Krisztus! Amikor a vonal túloldalán elhangzik, hogy mindörökké, ámen, letesszük a kagylót.

Vasárnap sokan próbálkoznak telefonnal, gondolván, akkor csak otthon vannak a papok. Márpedig mise történetesen vasárnap van a legtöbb. Vagy épp azért telefonálnak, hogy megtudhassák a miserendet. Ezt ügyesen megoldottuk: az üzenetrögzítőre rámondtam a miserendet és az irodaidőt.

Egyébként a legszebb élményeink húsvét környékén vannak. 5 percenként csörög a telefon, kérdezik, hogy mikor lesz a feltámadási körmenet. Persze csupa olyanok telefonálnak, akik máskor nem jönnek templomba, nyilván nem tudhatják. De olyankor rámondom a szentháromnapi szertartások rendjét a rögzítőre:-)

Tegnapelőtt és tegnap is rekordszámú látogatóm volt. Ezt kihasználom egy kis reklámra:-)

Valószínűleg sokan olvasták az Index cikkét az eRepublik nevű játékról. Ez egy internetes stratégiai játék, lehet benne dolgozni, háborúzni, kereskedni, újságot írni, utazni, stb.  Ami a háborút illeti, a románok már el is foglalták a fél országunkat:-( Én ezért regisztráltam tegnap. Dolgozni fogok, életemet és véremet az ehazáért!

Aki regisztrál, kezdetben nagyon egyszerű a dolga: dolgozni, edzeni és ételt vásárolni kell. Az étkezés automatikusan történik. A munka és az edzés fejleszti a jártasságot (skill), de csökkenti az erőnlétet (wellness). Ezt (többek közt) evéssel lehet fejleszteni, úgyhogy nem érdemes éhezni. A munkával a cégünk gazdagodik, kereskedik (sajnos nem sok nyersanyagunk van, a készterméket arra cseréli), de adót is fizet, amivel az ország jár jól. Akinek van ideje a játékra, az néhány héten belül céget alapíthat, kezdhet utazgatni, politizálni, akár a parlamentbe is bekerülhet, sőt, a jelenlegi elnök két hónap intenzív játék után érte el posztját. Akinek nincs ideje, napi 3 perc játékkal letudhatja a munkát, edzést, vásárlást. Legföljebb ahogy fejlődik, időnként érdemes munkahelyet váltani és minőségi munkával több pénzt keresni (és több adót fizetni az ehazának).

Amit a játék közben megtanulok, azt itt a blogomon majd megosztom az olvasókkal. Egyelőre azt javaslom, hogy regisztráljatok! Ezt leginkább meghívóval érdemes, mert akkor az ország is kap öt aranyat (az nagy pénz, és állatira kell most nekünk!). Meghívót tőlem, vagy a http://mibbit.com/chat/ címen, az #erep szobában lehet kérni. Ez utóbbi az eország központja: itt működik a parlament, a kormány, szóval illusztris társaság:-) És ami még fontosabb: itt élőszóban válaszolnak minden kérdésre.

Ami még nagyon fontos: Magyarországra, de azon belül ne a románok által megszállt területre regisztráljatok! Különben dolgozhattok a szőröstalpúaknak az ehaza helyett:-)

Hajrá eMagyarország, hajrá emagyarok!

Pár hete készítettem egy interjút a plébániai újságba valakivel. Felvettem a beszélgetést, majd abból leírtam az interjút. Ahogy illik, bőven a megjelenés előtt visszaküldtem neki átnézésre, hogy minden rendben van-e vele. Hát nem volt rendben:-)

Tartalmilag ugyan semmi kifogást nem talál(hatot)t benne, stilisztikait annál többet. Még a kérdéseimet meg a végén a felhívást is átírta, és kitörölt belőle egy szerkesztői megjegyzést. Beletett jó pár helyesírási hibát is. Ráadásul mindezt egy vadonatúj dokumentumban, véletlenül sem a Word beépített korrektúrafunkcióját használva eszközölte, betűnként kellett átnéznem, hogy mit változtatott benne. Hát átnéztem és nagy alázattal jó pár dolgot elfogadtam. A helyesírási hibákat természetesen nem. Visszaírtam, finoman jeleztem, hogy az interjúalanynak nem kéne szerkesztőt meg korrektort játszania. Öt perc múlva csörög a telefon, hogy ezt ő így látja "rendben" és mivel az ő neve lesz a cikk alatt, csak így engedi megjelenni. Mondtam neki, hogy a cikk alatt az én nevem lesz, ő az interjúalany, próbáltam egyenként magyarázni neki, hogy amit átjavított és én nem fogadtam el, az miért nem jó úgy, de a feléig se jutottunk. Érve ugyan nem volt, de "erre neki nincs ideje". Visszaküldtem a kompromisszumos verziót és kértem, hogy fogadja el, bízzon bennem annyira, hogy így jobb, nem úgy, ahogy ő átírta. Tartom a nyelvérzékemet és a helyesírásomat az átlagnál (az övénél pláne) annyival jobbnak, hogy merjek ragaszkodni ahhoz, ahogy megírtam. Hangsúlyozom, hogy tartalmilag semmi kivetnivalót nem talált az interjúban! Megint csöng a telefon, már indulatos. Kikéri magának, hogy lefafejűztem (egykori kispaptársam, mindig is közvetlen viszonyban voltunk, úgyhogy bátorkodtam a mailben ezt a szörnyű jelzőt használni) és a cikket csak akkor engedi, ha betű szerint úgy közlöm, ahogy ő átírta. Ekkor már én is kikértem magamnak, hogy hülyének néz és helyesírási, stilisztikai hibáktól hemzsegő cikket akar  a nevem alatt megjelentetni. Közöltem vele, hogy már én nem vagyok hajlandó leközölni az interjúját. Ezek után kérte a főnököt és jól megmondott neki:-) Tisztára, mint az óvodában. Ő meg végighallgatta a panaszáradatot, aztán megebédeltünk.

Kicsit örülök, hogy nem lesz benne az interjú, mert hál' Istennek annyi cikk van, hogy nagyon kínlódtam, mit hagyjak ki. Az interjú helyett írok majd róla és a tevékenységéről egy rövid cikket, azt már nem tilthatja meg. Akár az egész interjút átírhatnám E/3-be, hogy bosszantsam:-) De nem vagyok ilyen gonosz. Amit csinál, az nagy szolgálat az Egyházban. Nagyon pozitív cikk lesz. Mellé meg befér a kérdőívek értékelése teljes egészében.