Attila atya gondolatai

Nem szeretem az állóvizet, mindig keresek magamnak kalandot. Nyáron Németorszagban helyettesítettem és sok erdekes dolog törtent velem. Az évközi mókuskerék nem ennyire érdekes, de azért előfordul ilyenkor is kaland. A világról is van véleményem. Akit erdekel, mi, itt elolvashatja.

HTML

Friss topikok

Linkblog

2008.11.10. 12:35 Mikrobi

Papok verekednek

A bulvárhírekre éhes kárörvendő nyilvánosság különösen szereti a papokról szóló botrányos híreket. Most két nap alatt két ilyen híren élvezkedhettek. Egy plébános Győrváron verte meg a postást, Jeruzsálemben pedig görög és örmény ortodox hívek (és persze a legfontosabb, hogy papok) verekedtek össze. Két pópát elő is állítottak a rendőrök.

Először is gyorsan elítélem mindkét esetet, micsoda dolog, hogy papok verekednek?! Remélem, mindenki elégedett. Most pedig nézzük, mi történt pl. Győrváron. A falu postása évtizedeken át sekrestyés volt a templomban. A viszonya végül annyira megromlott a plébánossal, hogy elbocsátották. Erre derék keresztényként kijelentette, hogy bosszút áll és kikészíti a papot. Ezt könnyen megteheti mindenki, aki sokakat ismer, megfelelően simulékony a stílusa, esetleg bizalmi állásban van. Megteheti egy szülő, egy önkormányzati képviselő, a falu orvosa, vagy éppen a postás. Ha elég gyűlölet van az emberben, addig súgdos az emberek fülébe, amíg azok ráhallgatnak. Anélkül, hogy ismerném bármelyik felet, a gyűlöletet nyugodt lelkiismerettel feltételezem a kijelentések alapján. Valószínűleg az elbocsátás se volt véletlenül.

Ettől még verekedni ocsmány dolog. Komolyan mondom, hogy nem lett volna szabad. A plébános is ezt mondta, amikor lehiggadt, bocsánatot kért és vállalja a következményeket, beleértve a 3 évig terjedő szabadságvesztést is, ami a közfeladatot végző személy elleni erőszakért a törvény szerint jár. És a püspök nyilván el fogja helyezni, élete végéig meg fogják bélyegezni, összesúgnak a háta mögött, stb. Szóval nyugodjon meg mindenki, meg fog bűnhödni a szemét piszok papfajzat.

De tegye mindenki a szívére a kezét! Még senki nem ütött meg valakit életében tehetlen dühében? Nem képzelhető el olyan helyzet, amikor elborul az agya, leereszkedik a lila köd és elveszti az uralmát a cselekedeti fölött? Nem hiszem az atya a házvezetőnőjét autóba ültetve azt mondta volna: "Marika néni, jöjjön, megyünk postást verni!" Az adrenalinnak rendkívüli hatása van ám!  És nem minden ember olyan birkatürelmű, sőt, vannak kifejezetten lobbanékony természetű emberek. Minden személyiségtípusnak megvannak az előnyei és hátrányai. A melankolikus/kolerikus nem kapja olyan könnyen fel a vizet, de engesztelhetetlenül tud gyűlölni, konspirálni, hogy bosszút állhasson. A szangvinikus/flegmatikus megengedhetetlen dolgokra ragadtatja magát, de ugyanolyan gyorsan képes visszakozni és mindent megtenne, hogy jóvátegye, amit elrontott. Vegyük ehhez még hozzá a tömegpszichózis jelenségét, ami Jeruzsálemben egész biztosan jelen volt. A nemzetiségi, vallási, igazságérzetből fakadó büszkeség amúgy is iszonyú erős szenvedély (l. szlovák-magyar gyűlölködés), ha ehhez hozzájön még az, hogy a mellettem állót egy gaz görög/örmény pofán vágta, már lendül is az én kezem is, és miért lenne ez baj?! Aztán a rendőrségen, meg otthon szégyellhetem magam.

Nem hiszem, hogy sikerült igazságot tenni a plébános és az exsekrestyése között, de nem is volt ez célom. Azt majd a bíróság és a Jóisten megteszi. Én papként úgyis elfogult vagyok. De egyet kérek, és ez volt az egész postom célja: ne gondolja senki, hogy a papok a szentelés által immunisak lesznek a kísértésre, vagy megváltozik a személyiségük! Jobban kell vigyázniuk és súlyosabb minden tettük következménye, de attól még emberek maradnak, az ember pedig irgalmat is érdemel!

Szólj hozzá!


2008.11.05. 17:25 Mikrobi

Amerikai elnökválasztás és népszavazások

Sose bírtam az amerikaiakat. Amikor legutóbb megtámadták Irakot, valahányszor amerikai turisták mentek el mellettem az utcán, drukkoltam, hogy csak kérjenek tőlem útbaigazítást, majd én eligazítom őket a jó büdös franc felé, szemét hentes banda! Nem mintha Szaddam Husszein a szívem csücskében lett volna, de ő jóval kevesebb embert ölt meg a diktatúrája idején, mint az amerikai katonák és a mindennapos robbantások az amerikaiak okozta káoszban. Nem növelte a szimpátiámat az sem, hogy bevezették a határon az ujjlenyomatvételt és a fényképezést. Úgy bánnak az emberrel, mint a bűnözőkkel szokás! Mindezt a terrorizmustól való paranoid félelem miatt, pedig ők rángatják a mohamedán oroszlán bajszát egyszerre két országban is.

Ami egy kicsit a pozitív felé billentette bennem a mérleget, az a mostani választás. Nem mintha a legkevésbé is érdekelne, hogy melyik párt jelöltje nyer, sőt, szerintem ez a mi számunkra politikai szempontból is szinte mindegy. Az szimpatikus nekem nagyon, hogy egy félnéger embert választottak meg, hiszen állítólag Amerika fehér fele meglehetősen rasszista. (Ráadásul az alelnöke katolikus lett, ami szintén kuriózum és a tolerancia jele, meg aztán egy katolikusnak az ilyesmi önmagában is tetszik:-) ) A kuruc.info persze mindjárt elkezdett makizni, meg fekázni, és párhuzamot vont, hogy ez olyan, mintha Magyarországon egy cigányt választanának meg miniszterelnöknek. Bár ott tartanánk, hogy a magyarországi cigányságnak olyan kaliberű politikusai lennének, akik három egyetemet végeztek, még ha nem is a Harvard az egyik, csak az ELTE! Teleki László még az érettségijét is államtitkárként tette le. Az USA négerei között nemcsak bűnözők vannak, mint a Kuruc beállítja, hanem szép számmal komoly tudósok és művészek. Ezen kívül az USA egy soknemzetiségű ország, nagyon helyes, ha hol ír, hol olasz, hol néger, hol latin elnöke van.  Az meg hab a tortán, hogy Magyarországnak állítólag (baloldali rasszisták szerint) Orbán Viktor személyében már volt cigány miniszterelnöke.:-) Na de a Kuruc véleményét csak azért idéztem, hogy legyen min röhögni. Komolyan nagy dolog, hogy az USA elnöke egy félnéger lehet.

A másik pozitívum az volt, hogy két államban is népszavaztak a melegházasságról és úgy döntöttek, hogy eltörlik. Nemcsak a bevezetés ellen szavaztak, hanem a már bevezetett rendszert törölték el és érvénytelenítették a már megkötött "házasság"-okat! Az MR (korábbi nevén Magyar Rádió) tudósítója szerint Arizonában ez természetes is,  mert az hagyományosan konzervatív, jobboldali vidék, most is McCain nyert, de a liberálisnak tartott Kaliforniában is eltörölték! Ráadásul a tudósító pár napja végigautózta az államot,  több rádióadót is hallgatott, és mindegyiken vallásos megnyilatkozások tömkelege hangzott el. Tehát szó sincs holmi homofóbiáról, amit nálunkfelé azonnal ordítanak az álliberálisok, ha valaki olyasmit mer mondani, hogy természetellenes a homoszexuálisok házassága, hanem vallásos buzgóságból utasították el!

Végül Obama háborúellenes. Mindig is az volt. Persze nem fogja azonnal kivonni a csapatokat Irakból, hiszen akkor aztán tényleg elszabadulna ott a pokol. Ha már megcsinálták ott a káoszt, vállalják érte a felelősséget és csináljanak rendet, mielőtt kijönnek onnan. De legalább remélhetőleg Iránt nem fogják megtámadni. Ki gondolt már bele abba, hogy mennyivel jobban tudna hatni az USA az iráni politikára, ha kereskedne vele, ha gesztusokat tenne neki, mintha folyton háborúval fenyegeti? Irán, a föld 4. legnagyobb kőolajkitermelője és egyik első gázkitermelője benzinimportra szorul és az országban a benzint jegyre adják! Az országban irtózatos feszültségek vannak, amiket jelenleg könnyedén Izrael, az USA és a nyugati világ ellen tudnak fordítani. Miért ne  lehetne Iránból olyan országot csinálni, mint Kuvait, Jemen, vagy Katar? Szíriában pl., amit Bush a gonosz tengelyéhez sorolt, euforikus hangulatban ünnepelték Obama győzelmét. Ha az iráni nép azt látná, hogy a "sátán" nem is olyan gonosz, sőt, jóindulatú velük szemben, maguk változtatnák meg az országukat. A nyugati anyagi és szellemi tőke felemelhetné és civilizálhatná ezt az egyelőre inkább barbár fundamentalizmusáról híres országot. Jelenleg a terrorizmust is bőszen támogatják pénzzel, fegyverrel, kiképzéssel és mindennel, amivel csak tudják. Egy jóindulatú USÁ-t látva a terroristákat se fogadnák ilyen lelkesedéssel, sőt, az iszlám világ se tartaná olyan fontosnak minden amerikai és zsidó felrobbantását, tehát maga a terrorizmus is csökkenne. Talán még a turisták bűnözőként kezelését is be lehetne szüntetni az amerikai határon... Csak hát ehhez meg kéne győzni Izraelt is, hogy ne akarja mindenáron lebombázni Iránt. Márpedig az USA jópár évtizede Izrael régiós hatalmi politikájának legerősebb támogatója. Lehet, hogy az afrikai származású, mohamedán gyökerekkel rendelkező (bár ő maga metodista) elnöke nem is lesz olyan erősen Izrael-barát? Vagy akkor meggyilkolják, mint a katolikus Kennedy-t?

Update!

Most olvasom, hogy volt több másik népszavazás is. Az egyiken Washington államban (Oregon után másodikként) törvényesítették az aktív eutanáziát! Ha a betegnek hat hónapnál kevesebb van hátra, kérheti, hogy öngyilkos lehessen. Az orvos írja fel a mérget, a betegnek egyedül kell bevennie. Ennél még a melegházasság is szimpatikusabb! Nesze neked vallásos buzgóság!

5 komment · 1 trackback

Címkék: politika amerika usa irak háború irán obama elnökválasztás terrorizmus homoszexuális mccain eutanázia


2008.11.03. 23:40 Mikrobi

Újdonság: heti plébániai újság!

Manapság már nincs plébánia újság nélkül. Használni kell a médiát, tartani a kapcsolatot a hívekkel, sőt, a kívülállókkal. Szinte minden plébániának van honlapja is. De heti plébániai újságja azért még mindig kevésnek van. Hiszen ez komoly pénzbe kerül és sok munkát igényel.

Negyedévente nálunk is évtizedek óta megjelenik egy újság, meglehetősen nagy  terjedelemben, sok cikkel. Most megpróbálkoztunk egy rövid, mindössze négy A5-ös oldalból álló heti újsággal is. Két számon vagyunk túl, egyelőre optimista vagyok.  Köteles példányt még nem küldtünk a Széchényi Könyvtárnak, de akkor is. Anyagi problémánk nincs, ui. egy kedves hívünktől, aki nyomtatóforgalmazó cégnél dolgozik, és sok hulladék nyomtató visszajön hozzájuk, kaptunk egy nyomtatót. Nem is akármilyet! 9 éves, kijött belőle közel 100 000 oldal, de működőképes, tud kétoldalasan nyomtatni és színes! Ráadásul a bevett nyomtatók festékkazettáiban is szokott maradni annyi, amennyiből a miénket fel tudta tölteni, így még a toner se került pénzbe, csak a papír, meg az áram, amivel működik a gép. De ez titok;-) Azért úgy hirdettük, hogy dobjon be mindenki 10 forintot érte, mert ha ez a nyomtató bekrepál, a rendes nyomtatón fekete-fehérben se fog kijönni ennyiből. Szóval most nyerészkedünk, ha a kedves hívek hajlandóak adakozni. Meg kell mondanom, hogy a mai pénzszámolásnál összesen nem láttam 350 db 10 forintost (ennyi a példányszám), nemhogy pluszban. Mindegy, amíg szinte ingyen megy a nyomtatás, nem panaszkodom.

Tartalommal megtölteni az újságot tényleg nehéz kérdés. Ahhoz sok munka kell, lelkes munkatársak, és nem csak pár hétig. Persze le lehet szedni minden vasárnapra egy elmélkedést a Virtuális Plébánia oldaláról, 2-3 cikket a Magyar Kurírról, sőt, le lehet közölni folytatásokban a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait is, hirdetések meg mindig lesznek az utolsó oldalra. De azért csak jó lenne, ha saját tartalommal tudnánk megtölteni az újságot. De, mondom, optimista vagyok. Az természetes, hogy a helyi papok csak ritkán írnak vasárnapi elmélkedést, elvégre mi prédikálunk a misén is. Még valaki az újságból súgna, ha elakadunk;-) De a belső két oldalra muszáj, hogy találjunk helyi érdekű és érdekes cikkeket. Mivel tudom, hogy a honlapunkról sokan látogatnak el a blogomra, ezúton is buzdítom őket, hogy írjanak, ha részt vettek valami mások számára is sokat jelentő eseményen (fényképeket is lehet küldeni), illetve ha a következő héten lesz valami érdekes, amit a többiek figyelmébe ajánlanának. Lehet küldeni publicisztikát, verset, elmélkedést, imádságot, rajzot, viccet, is; vagy akár ötletet, hogy kivel csináljunk interjút, miről írjunk cikket. A terjedelmi korlát 700 karakter, formázni a szöveget nem kell, a legjobb lenne sima text file-ben küldeni. Aki rendszeresen szerez cikkeket (mármint rábeszél másokat cikkírásra, mégpedig határidőre!), azt már lényegében szerkesztőnek hívják, ha ezt vállalja is, betesszük a nevét az impresszumba (ez aztán a kihívás, mi?).

Még egy probléma jelentkezett, amire nem is számítottam az elején. A nyomtatóból kijövő lapokat félbe kell hajtani. Úgy lesz újság formája, különben csak egy papírlap. Egy ilyen munka unalmas, monoton, sokáig tart (legalábbis a sekrestyésnek, aki eddig egyedül csinálta). De ha összejövünk egy páran, én is beszállok, ennek ellenére  jó lehet a hangulat. Úgyhogy szombatonként du. 4 órára önkénteseket várunk a plébániára újságot hajtogatni!

Szólj hozzá!

Címkék: média újságírás plébániai újság


2008.10.31. 22:47 Mikrobi

Miért jó a hitelválság Gyurcsánynak?

Röviden: mert mindent rá lehet fogni. Egy kicsit bővebben a helyzet a következő:

Előzmények

A dolgok 2000 körül kezdtek rossz felé indulni. Akkoriban az Orbán-kormány a belső fogyasztás élénkítésével próbálta a gazdaságot felpörgetni. Ebbe egyébként az akkori ellenzék is belekergette Orbánékat, hiszen a kereskedelmi csatornák a hírműsoroktól a kabarékig a kormányon és személy szerint Orbán Viktoron köszörülték a nyelvüket, míg pl. egyetlen út-, vagy fürdőátadásról nem tudósítottak, ha ezt országzászlóátadással kötötték egybe. Márpedig a 3000 körüli ilyen eseményen alig volt, hogy ne adtak volna át valami fejlesztést. De a ekkor még a kormány megtehette, hogy szabadabbra engedi a gyeplőt, mivel előzőleg stabilizálták az államháztartást. A hiány, az államadósság és az infláció mértéke csökkent, a GDP növekedett, minden gazdasági mutató a fejlődést mutatta.

2002

A választási kampányban már kezdett elszaladni a politikusokkal a ló. Mindkét oldalon. Tudták, hogy sok múlik azon, hogy ki nyer. Ha a baloldal még egy ciklust kénytelen ellenzékben eltölteni, minden forrását elveszíti és a klienscégek átpártolnak a Fideszhez.  A Fidesz is féltette a klientúráját, de a kormánya eredményeit is. Mindkét fél mindent egy lapra tett fel. És Medgyessy nyert a több ígérettel. Sajnos, teljesítették is a választási programot, amit szégyenszemre az ellenzék is megszavazott. Másfélszeresére emelkedtek a bérek a közszférában, az államháztartási hiány meg csak hízott, csak hízott...

Jött Gyurcsány, a megmentő!

Külön érdekes lenne Medgyessy bukásáról beszélni, de már így hosszúra nyúlt a bevezető. A java pedig Gyurcsánnyal kezdődött. A tehetséges és gátlástalan törtető mára széles körben ismert populizmusával maga mellé állította a párt tagságát és míg az elnökség ellene szavazott, a választmány megosztott volt, a kongresszus nagy többséggel megválasztotta miniszterelnökjelöltnek. Ezzel megmentette az MSZP-kormányt. A 2004-2006 közötti kormányzása ismert saját (kiszivárgott) beszédéből, és ezt még ők sem vitatják. Kormányzás helyett másfél éves kampány folyt. 2006-ra az államháztartási hiány 10%-ra nőtt, az államadósság mértéke pedig a GDP 60%-a fölé! Miután Fletó beismerte, hogy "elkúrták", muszáj volt némi megszorítást eszközölni, de még mindig nagyon jól ment a szekér. Csak holmi paranoiás gazdasági szakértők károgtak, hogy ebből baj lehet, sérülékeny a gazdaság, a spekulánsok kedve bármikor megváltozhat, piszok gyorsan elapadhatnak a végtelennek tűnő források. Fekete János (az utolsó kommunista MNB-elnök, a 80-as évek hitelből finanszírozott gulyáskommunizmusáért másfél éve kapott Magyar Köztársaságért Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal díjat) óriási pofával hazudta a "közszolgálati" tévében, hogy olyan olcsó a hitel, hogy hülyék lennénk nem eladósodni.

Az ellenzék a népszavazási ötlettel sikerrel akadályozta meg az egészségügy privatizációját és töröltette el a vizitdíjat (amit pedig lehet, hogy ők fognak 2010 után újra bevezetni), ezzel sok költséglefaragásnak útját állták. Gyurcsány, aki gond nélkül képes bármikor eldobni minden elvét és új célokat kitűzni, beáldozta a költséglefaragást a túléléséért. Csakhogy ez már az SZDSZ-nek is sok volt és szakadt a koalíció. Na persze nem nagyon, csak annyira, hogy a liberális párt is megmutathassa saját arcát. Ui. Gyurcsány az ő ötleteiket is rendre ellopkodta, ha azokkal sikeresebb tudott lenni. (Szikrányit sem sajnálom az SZDSZ-t, de kétségtelen, hogy jól pofára ejtette őket.)

A válság kezdete

Ezalatt Amerikában már jó ideje tartott a subprime-válság, de ezt a magyarok közül egyelőre még csak a külföldi tőzsdéken befektetők érezték meg. Az USA tulajdonképpen ugyanazt a módszert követte, mint Magyarország (vagy lehet, hogy Gyurcsányék majmolták Amerikát?). Greenspan folyamatosan csökkentette az alapkamatot, így a hitel minden korábbinál olcsóbb volt, az emberek és a cégek iszonyatos mértékben eladósodtak, de az ingatlanok és a cégek értéke erre fedezetet nyújtott. Aztán hirtelen megzuhant az ingatlanok értéke, a bankok meg követelték a hitel visszafizetését, vagy új fedezet felkínálását. A kötvényesített rossz hitelek iránt pedig megszűnt a bizalom. A bankok elkezdtek egymás után bedőlni, így a bankok már egymásban sem bíztak, ettől kezdve beszéltünk hitelválságról, egyelőre még mindig csak Amerikában. Bajnai és Gyurcsány még ekkor is vállvetve hazudták, hogy Magyarországra nem gyűrűzik be a válság. Persze, mint a 73-as olajválság! Akkor is ezt mondták az elvtársak!

Válságkezelés IMF-módra

Hát, begyűrűzött, lett belőle valutaválság és hitelválság Magyarországon is. A magyar állampapírok a kutyának se kellettek, még 14%-os kamattal sem, a CNBC tudósítót küldött Budapestre izlandozni. Az OTP tőzsdei értéke jóval ingatlan- és készpénzvagyona értéke alá esett és azt rebesgették, hogy csődbe megy, mint sok amerikai és nyugat-európai bank. A devizahitelesek (akikből jó sok van, mert a sikerpropaganda hatására rengetege magánszemély is eladósodott 20-25 évre!) meg rettegtek, hogy hogy fizetnek ki 10%-kal nagyobb törlesztőrészletet. Nem volt mese, a piac bizalma visszanyeréséért az IMF-hez kellett fordulni, pedig ahol az IMF hitelt ad, ott évekig még fű sem terem. 95-ben években részben nekik köszönhettük a rablóprivatizációt és a gazdasági visszaesést (bár akkor is csak hitelkeret-szerződést kötöttünk, lehívás nem volt). Igaz, hogy a kamatteher fele a mostani állampapírhozamnak (5-6%), de az ő hitelük igazi "ára" a kemény költségcsökkentés és a privatizációs kényszer. Számukra nem szempont sem a fejlődés, sem a szociális ellátás, csak az államháztartás egyensúlya. A költségvetés első változatát még 3%-os növekedéssel számolták, és bár a szakértők még a hitelválság kirobbanása előtt is mondták, hogy ez irreális, recesszióval kevesen számoltak. Amikor Gyurcsány bejelentette az (IMF által egyébként el se várt) brutális megszorításokat, már 1-1,5%-os csökkenést emlegetett mindenki. Ők maguk is! Így lesz egy bizalmi válságból gazdasági válság. Mert a termelés visszafogásának nyilván elbocsátások, munkanélküliség, fizetés- és életszínvonalcsökkenés lesz a következménye. Ha továbbra is kaptuk volna a hiteleket a piactól, a hiányt ráértünk volna a konvergenciaprogramban meghatározott módon csökkenteni, miközben a gazdaság legalább egy kicsit fejlődhetett volna.

Na, tényleg, miért jó a válság Gyurcsánynak?

Az ellenzék azt mondja, hogy a költekezés visszafogása helyett most kéne a vállalkozásoknak, főleg a kkv-oknak pénzt juttatni és a terheiket csökkenteni, hiszen a munkából és a termelésből lesz csak adó. A kormány meg azt, hogy előbb rendbe kell tenni az államháztartást, csak utána lehet fejleszteni. Mivel a Bokros-csomag értékeléséről se tudott a mai napig megegyezni a szakértőtársadalom, szerintem erről se fog egyhamar. Egy biztos: most itt a lehetőség a megszorításra, most bármit le lehet nyomni a választók torkán, a válság idején ki az a hülye, aki előrehozott választásokat akar ismét kockáztatva az éppen hogy csak elkerült államcsődöt?! 2010-ben aztán ünnepélyesen be lehet jelenteni, hogy vége a válságnak, lehet építkezni, fejleszteni (=osztogatni, pénzt szórni, szájat betömni, parasztot vakítani). Vajon ki fogja megnyerni a 2010-es választásokat? Na, ezért jó a mostani válság!

Szólj hozzá!

Címkék: orbán gyurcsány imf hitelválság


2008.10.23. 23:52 Mikrobi

Néhány szó a kuruc.infóról

Amikor közismertté vált a kuruc.info, én is elkezdtem rendszeresen olvasni. Igen, tetszett is sok minden, amit és ahogy írt. Tetszett, ahogy a világ pojácáját, Fekete Pákót kiosztotta. Tetszett, hogy kőkeményen kimondta, hogy bizony van romabűnözés és a zsidó bankárok se mindig a közjót szolgálják. Tetszett sok kifejezés, ami azóta a köznyelv része lett. Tetszett az, hogy a kormánypártok (a másik szélsőség) elkeseredetten harcoltak a bezárás ellen, de hiába. Nem tetszett, hogy ha egy közismert zsidó aljasul kigúnyolta a kereszténységet, akkor ők úgy álltak bosszút, hogy gúnyt űztek Mózesből, meg a csipkebokorból. Nem fogták fel, hogy lehet, hogy baj van a zsidó bankárokkal, de azért Mózes a keresztények számára is szent, meg egy vallást semmiképp se szép dolog kigúnyolni. Nem tetszett az sem, hogy nemcsak a kormánypártokat szidták, hanem az ellenzéket is, sőt, a MIÉP-et is, gyakorlatilag csak a Jobbik és a Magyar Gárda, valamint Toroczkai, Budaházy és Tomcat voltak számukra a hazafiak.

De az utóbbi időben ez is változott. Kezd kabarévá válni a Kuruc. Mint ahogy az egész "nemzeti radikális" oldal. Szinte euforikus örömben töltöttük az első néhány napot a Kossuth téren, egységesen mérhetetlenül fel voltunk háborodva a 2006. szept. 20-át követő rendőri brutalitások miatt, aztán az egész elkezdett erjedni. Amikor a Magyar Gárda szakadásáról hallottam, a máskor kínosan precíz és gyors Kuruc napokig várt. Akkor  kiosztotta Vona Gábort, hogy "MIÉP-es hangú nyilatkozatott tett", majd kegyesen felajánlotta, hogy közvetít a felek között, de mindjárt állást is foglalt a Jobbik-féle  Gárda mellett. Amikor  meg Kovács "Kucu" Gézát, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetőjét árulónak és ügynöknek nevezték (na jó, tényleg ügynök volt), felmerült bennem, hogy nemcsak a nemzeti érzés buzog bennük.

De a pontot az i-re mégis Tomcat megtámadása jelentette számomra. Ez az eddig kitűnő hazafi ugyanis úgy tűnik, bekerül a nemzetárulók (igen népes) társaságába. Nem átall pártot alapítani és ott indulni képviselőjelöltként, ahol egy jobbikos is indul!!! Még nem végzik ki, mert furcsa lenne egy azonnali hátraarc, de már sírós hangon tesznek szemrehányásokat neki, hogy "pedig ők mekkora publicitást adtak neki". Néhány nap múlva aztán megadják neki a kegyelemdöfést.

Amikor Jörg Haider halála után felröppentek az első hírek Haider homoszexualitásáról, nem kis kárörömmel néztem a kuruc.infót, hogy mit fogok róla olvasni. Természetesen semmit sem olvastam, csak a cionista merényletről szóló összeesküvéselmélet cikksorozatban történő fejtegetését. Máig. Ma aztán leszedték róla a keresztvizet. "Kettős életet élt, nem lehetett erről tudni, ha hamarabb kiderült volna, nem lehetett volna a BZÖ elnöke, a szélsőjobbnál nincsenek buzik, soha nem is lesznek", stb. Aztán leírja, hogy évek óta cikkeztek Haider sajátos nemi identitásáról, készültek róla fotók melegbárokban, "sokan tudták, de senki nem tárta a nyilvánosság elé", az SA vezetői is tűzforróak voltak (amíg a derék Führer rendet nem csinált), végre megemlíti Pim Fortuynt is (a nyíltan homoszexuális, iszlámellenes szélsőséges pártvezérről eddig semmit nem írtak), meg még egy német neonáci vezetőt is, aki a 80-as években halt meg AIDS-ben. Szóval izzadhattak a Kuruc szerkesztői az elmúlt néhány napban, míg elszánták magukat erre a coming outra:-D

Komolyan nem tudom, kinek az érdekét szolgálja a kuruc.info, de hogy a nemzetét nem, az biztos. Mint ahogy az egész "nemzeti radikális" oldal. A MIÉP 93-as tüntetésein még rendszeresen részt vettem (Gombár-Hankiss média, kommunista maffia! -- emlékeznek?). Aztán kiderült, hogy Csurka ügynök volt. A gyűléseken egyre többet zsidózott, a pártban meg átvette az uralmat a barátnője (a házas Papolczy Gizella, Csurka felesége ui. még régen öngyilkos lett). Ennek ellenére örültem, hogy bekerültek a parlamentbe és az SZDSZ mellett kaptak helyet. A Jobbik (akkor még mozgalom) felhívására kezdte el az ország jobboldali fele hordani a kokárdát. Én nagyon sokáig hordtam, pedig sokan beszóltak miatta olyanok, akiknek ez csak egy ünnepi dekoráció. Amikor párttá alakultak, egy politológus barátomon keresztül be akartak vonni,  hogy kvázi lelkészük legyek, nemet mondtam, sőt, élesen elleneztem a párttá alakulást. Aztán elkezdtek az EU ellen kampányolni. Ez végleg betette a kiskaput. Végleg? Azóta nem is tudom, hány, ennél sokkal nagyobb baklövést követtek el! Most azt hallom, hogy a Jobbik a Közel-Kelet mintademokráciájából, Iránból hív megfigyelőket a választásokra! Hatalomra kerülésük esetén pedig lerombolják a TV2 és a Retek Klub székházát! Sírjak, vagy nevessek?

Odáig sose jutottam el, hogy valamelyik nemzeti radikális csoportosulásra szavazzak az országgyűlési választásokon, mert nem tetszett, hogy az egyébként pozitív terveik mellett irtózatos baromságokat beszélnek és félévenként osztódnak. De mostmár  tényleg tele a hócipőm. Hogy lehetnek ilyen idióták?! Egyedül biztos nem. Nemrég olvastam egy alapos cikket a titkosszolgálatokról és azok politikai szerepvállalásáról. Ahogy kommunizmusban beférkőztek az ellenzéki csoportosulásokba, úgy ma is beépülnek a radikális pártokba, ott vannak a randalírozók között, a radikálisok meg egymásra mutogatnak, hogy "te az NBH embere vagy!". Így aztán előre lehet vinni a nemzet ügyét!

Ezen a helyen sem foglalok állást egyetlen párt mellett sem, mert a pártok változnak, csak az értékek állandóak. De annyit azért kijelentek, hogy a mostani kifakadásom nem annak a jele, hogy kiábrándultam a politikából. A hazája iránt felelősséget vállaló ember soha nem ábrándulhat ki belőle. Nyelünk egyet, összeszorítjuk a fogunkat és arra szavazunk, aki pillanatnyilag a legkevésbé rossz, és reménykedünk abban, hogy majd jobb lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: politika budaházy kuruc.info jobbik fekete pákó haider tomcat toroczkai homoszexuális magyar gárda


2008.10.05. 21:21 Mikrobi

100 éves a maratoni táv

A maratoni futás 1896, tehát az első újkori olimpia óta versenyszám. A táv az Athén-Marathon távolság alapján kb. 40 km, de 1908-ig nem volt pontosan meghatározva.

De egyáltalán hogy jön ide Marathon? Mint ismeretes, az ókori görögök igen sokat háborúztak. 490-ben a perzsák partra szálltak Marathonban. Egy kengyelfutót, Filippidészt útnak indítottak Spártába, hogy hívjon segítséget. 245 km-t futott 36 óra alatt (reggel indult és másnap estére ért oda). Ezután egy napig tárgyalt a spártaiakkal, de azok holdtölte előtt nem akartak elindulni. Ezért visszaindult Marathonba, újabb 36 óra alatt vissza is futott. Részt vett a csatában, majd elfutott Athénba, hogy megvigye a győzelem hírét. Ez az utolsó erőfeszítés már túl volt a teljesítőképessége határán, csak annyit tudott csak mondani: "Győztünk!", aztán összeesett és meghalt. Ennek emlékére vezették be már az első olimpián a maratoni futást.

Az Athén-Marathon távolság éppen 42 km. Igaz, kutatások szerint az akkori utakon csak 36 km volt. Az első olimpiákon a táv változó volt, 40 km körüli. A londoni olimpiára egy évvel korábban 25 mérföldben (40 km) határozták meg, a windsori királyi kastély és a White City Stadium között. De a végső szakaszt át kellett tervezni, hogy elkerülhessék a macskakövet és a villamosvágányokat. Így lett a táv közel 26 mérföld. Ehhez jött még 385 yard a stadionon belül a futópályán. Ám Alexandria királyné azt kívánta, hogy a befutó a királyi díszpáholy előtt legyen, így 195 méterrel meghosszabbították a távot. A táv így lett 1908. július 24-én, először 42,195 km.

A versenyen egyébként óriási küzdelem volt a győzelemért. A dél-afrikai Charles Hefferton a verseny nagy részében magabiztosan vezetett, de 32 km-nél elfogadott egy pohár pezsgőt a nézőktől. Ez komoly gyomorbántalmakat okozott neki, így megelőzte az olasz Dorando Pietri. A stadionban azonban neki is annyira elfogyott az ereje, hogy csak tántorgott és rossz irányba indult el a királyi páholy felé. Ahogy korrigálta a hibát, összeesett. Az utolsó 200 méteren összesen ötször esett össze, végül szinte a hóna alá nyúlva segítették be a célba a 32 mp-cel később érkező amerikai John Hayes előtt. Az amerikaiak természetesen megóvták az eredményt és a britek (Amerika egykori gyarmatosítói) savanyú arccal, de kénytelenek voltak Hayes győzelmét kihirdetni. De Pietri is kapott a királynétól egy különleges serleget mint aki "gyakorlatilag, ha nem is de facto, megnyerte a versenyt".

A következő olimpiákon még nem vált hivatalos távvá a 42,195 km, a versenyzők változó távokat futottak. Az IAAF (a Nemzetközi Atlétikai Szövetség) 1921-ben tette hivatalossá a klasszikus távot.

Forrás: Going the distance, in Distance Running magazin, 2008 szept.-okt.
http://www.urbanlegends.hu/2005/01/15/a-maratoni-futas-es-az-angol-kiralyno/
http://www.edzesonline.hu/index.php?page_id=11&article_id=101

Szólj hozzá!

Címkék: atlétika futás marathon maratoni dorando pietri 42195 m


2008.09.29. 20:35 Mikrobi

Búcsú

Megvolt a búcsú. Úgy érzem, sokkal jobban sikerült, mint tavaly, vagy a korábbi években. Pedig tavaly még volt a Városmisszió is. De óriási különbség van egy kampányszerű, izzadtságszagú, erőltetett rendezvény és egy belső lelkesedésből, örömmel szervezett közösségi esemény között. (Persze hibalehetőség is több van, l. alább!)

Idén minden eddiginél több résztvevővel zajlott a bográcsgulyásfőző verseny: 14-en főztünk! Ez a tavalyinak ráadásul a duplája. Én új recepttel próbálkoztam, ez végre bejött: 3.-ok lettünk! Ezúton is köszönöm a ministránsoknak a segítséget. A receptet is megosztom az olvasókkal: marha-, disznó- és birkahúst hagymán megpirítottam, pirospaprikát, sót, borsot, köménymagot szórtam rá, majd babérlevéllel megfőztem. Később zöldbabot és krumplit tettem bele, a végén pedig ecetet, tejfölt, petrezselymet és tárkonyt. És természetesen csipetkét. A hozzávalók mennyiségét senki ne kérdezze, mindenből pontosan 1 gondolomnyi került bele.

Volt négy koncertünk is, viszonylag sok érdeklődővel. Az elmúlt évek botrányos látogatószámai után üdítő volt látni a templomot legalább félig megtelni. Mégpedig négyszer is!

Azért minden nem klappolt. A szervezésre jövőre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Állítólag asztalokat, padokat és székeket kértek az iskolától, de valahogy nem volt, aki áthozza őket. Amit áthoztak, azt este nem volt, aki visszavigye. Hangosítóberendezést is kérhettünk volna kölcsön. Sátrunk volt elég, de azokat se időben állítottuk fel. A borkóstoló ezek miatt egy órás késéssel kezdődött. Ráadásul a dudás lány végig ott tülkölt a résztvevők fülébe és nem lehetett őt se elhallgattatni, se átirányítani egy másik helyszínre, nehogy ő, vagy aki ideszervezte, megsértődjön. Így a résztvevők jó része semmit se hallott a borok bemutatásából. Jövőre nem szabad az utcazenét rászervezni a borkóstolásra.

Ami még nagyon zavart, az némelyek hangos elégedetlensége. Ha mindenki önkéntesen főz, pakol, cipel, szervez, lehet kritizálni, de ráordítani a kutyára, hogy menjen el a kerítéstől és ne akarjon beleenni a látogató tányérjába, mert ő pont ott akar enni, ahonnan évek óta etetik a kutyát, ezt nem lehet. Se kiabálni, hogy miért nincsenek asztalok, meg padok, mert "tavaly voltak". Akkor azért voltak, mert a Tibi úr hozta magával a sörpadjait, ahol megengedte, hogy azok is egyenek, akik nem az ő vendégei. Idén nem jött, a közösség meg nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Ez van, ez egy közösségi rendezvény volt. A tapasztalatokat felírtuk, jövőre jobban odafigyelünk. Idén meg annak örülünk, hogy sok résztvevő adott pluszmunkát, akik azért így is jól érezték magukat.

Szólj hozzá!

Címkék: koncert búcsú borkóstolás bográcsgulyás


2008.09.20. 17:54 Mikrobi

Csak biológiai magyarázata lehet a politikai irányultságnak?

A Science Magazine-ban pénteken megjelent egy cikk, amely azt állítja, hogy akinek van félnivalója, az jobbra szavaz, aki lazább, kreatívabb, bátrabb, az balra. A cikkhez magához nem fértem hozzá, mert fizetős (sőt, már megtalálni sem volt egyszerű), de egy magyar ismertetőhöz az MTI által a magyar közönség is hozzájuthatott jó pár magyar weboldalon. Egy cikk itt olvasható.

A cikk tudományos igényességét mutatja, hogy 46, azaz negyvenhat emberrel végezték el a tesztet. Mindazonáltal az alapfeltevés nem helytelen. Egyszerű pszichológia, hogy ha az emberek félnek valamitől, akkor olyan politikai erőre szavaznak, amelytől a védelmet várják. Ha pl. a gazdasági világváltság idején 80%-os a munkanélküliség, az országot fél Európa alázza egy elvesztett világháború után, akkor az emberek boldogok, hogy jön egy Adolf Hitler nevű határozott ember, aki azt mondja, hogy majd a náci párt visszaadja az országnak az önbecsülését, ad munkát és felfegyverzi az addig rajtuk röhögő ellenség ellen. Ugyanígy, ha egy ország kormányfője drámai nyilatkozatot tesz közzé a választási kampány idején, hogy szlovák terroristák fenyegetik az országot, de a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal majd megvéd minket, egyszerre megnő az MSZP támogatóinak száma.

A probléma a "tudományos" kísérletben az, hogy összemossák az emberek nézeteit és önkéntelen pszichológiai reakcióit, ezzel önkényesen beskatulyázzák  őket jobb-, vagy baloldalinak. Mert nem lehet ugyanonnan eredeztetni a fegyverviselés támogatását, az idegenekkel szembeni ellenérzést és a halálbüntetés támogatását, valamint az abortusz és a melegházasság ellenzését. Utóbbiak az élet és a család tiszteletéből származnak és például a keresztény erkölcs fontos elvei. Mi több, egy keresztény ember ellenzi a halálbüntetést, mondván, hogy az élet elleni bűncselekmények esetén sincs joga az embernek elvenni embertársa életét, érzékeny a szegénységre, a jogtiprásra. Az már csak hab a tortán, hogy ahol nincs általános fegyvertartási jog, ott az emberek az erőszakos bűncselekmények terjedésétől félve ellenzik, hogy bárkinek fegyvere lehessen...

Szólj hozzá!

Címkék: politika kereszténység értékrend


2008.09.11. 11:47 Mikrobi

Kalandom a magyar egészségüggyel

Ma reggel vérvételre kellett mennem. A labor előterébe először be sem jutottam, a sor az SZTK előterében kígyózott. 3/4 órán keresztül álltam a sorban. Mindenfelé tacepaók hirdették, hogy új laborprogram működik, amiért szíves türelmünket kérik. Várakozás közben egy szociológiai tanulmányra elegendő élményem volt.

Egy nő mögöttem megkérdezte, hogy több sor is van-e (bent tényleg három ablaknál állt a sor, de kint még csak egy sornak volt hely). Egy másik nő igen türelmetlenül válaszolt. Utána valaki bement felderíteni a lehetőségeket, a türelmetlen nő azonnal arra gyanakodott, hogy be akar pofátlankodni elénk. Amikor aztán a harmadik betegtársára tett valami epés megjegyzést, mondtam neki, hogy legyen türelmesebb, mert túl magas lesz a vércukorszintje. Szerencsére jól fogadta, nekem nem szólt be.

Amikor már csaknem odaértem az ablakhoz, elkezdtek szállingózni a kismamák. Nekik (teljesen jogosan) lehetőségük van soron kívül jelentkezni a vizsgálatra. Csakhogy olyan számban jöttek, hogy a sor teljesen megállt. Ezt az előttem álló fiatal nő igen nehezen viselte, össze is vitatkozott egy kismamával. Az is igaz, hogy (állítólag) a három ablakból csak egyhez állhattak a kismamák, így aki ott állt, az esélyt sem kapott az előrelépésre. (Miközben a kismamák is sorban álltak egymás mögött.) Ez  tényleg nem normális dolog. Szerencsére a kismamák is toleránsak voltak, úgyhogy miután kettőt magam elé engedtem, a harmadikkal pillanatok alatt megegyeztünk, hogy mostmár én jövök. Még el is beszélgettünk az egészségügy helyzetéről.

Az ablaknál aztán kiderült, hogy mi tart ilyen sokáig. A beutalóról kézzel(!) beírták a számítógépbe a kért vizsgálatokat, kinyomtattak két lapot, amit alá kellett írnom, hogy tudom, mit, mennyiért vizsgálnak a véremben. Csak ez betegenként 4-5 perc! És csak ezután kezdhettem el magára a vérvételre várni. Ez újabb 25 perc volt, de legalább leülhettem és pont el tudtam mondani a zsolozsmából a reggeli horákat a vizsgálatig. Egyébként az ott dolgozók közül ketten betegek is voltak, ez tovább lassította a vizsgálatot.

Az egészségügy helyzetét mindenki ismeri. Nem akarom szidni, mert már abba is belefáradtam, az olvasónak meg idegesítő. Csak az a kérdés, hogy a fölösleges adminisztrációval mit akarnak elérni. Tudom, elvileg azt, hogy a beteg tudja, milyen sok pénzébe kerül a társadalombiztosításnak és elriassza a hálapénz fizetésétől. De szerintem van egy olyan hátsó szándék benne, hogy tegyék az ellátást minél elviselhetetlenebbé a betegek számára, míg maguk fognak könyörögni, hogy fizethessenek érte (a TB-járulékon kívül, külön a vizsgálatért), elvégre ha valami "ingyen" van, nem várhatja az ember, hogy minőségi is legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy vizsgálat vérvétel


2008.08.30. 22:15 Mikrobi

A legutolsó nap: az olvasóknak (-ról)

Végre itthon vagyok. Ékezettel tudok írni. Fantasztikus érzés. A hazaút eseménytelen volt, nem mentem be papi civilben a női WC-be, nem kevertem el Bécsnél és nem szórtam be az aprót az ülés és az ajtó közé a határon. Igaz, a benzinkútnál elejtettem egy töltőpisztolyt, mert gyorsabb akartam lenni, mint a kutas. Pedig ő is egész ügyesen megtankolta a kocsit...

Kedves olvasóim!

Ez a blog azért jött létre, hogy ne kelljen minden ismerősömnek 2-3 naponta élménybeszámolót írnom. Persze, aki fontos volt a számomra, így is kapott mailt, csak rövidebbet. Viszont az érdeklődés jóval nagyobb volt, mint amit vártam. Az első nap pl. 49-en nézték meg és 131 oldalletöltés történt. Na jó, ez nem ér, mert az új blogokat reklámozzák. De aztán 14-34 között volt minden nap, átlagot hadd ne számoljak. Az utolsó két nap már csak 16, ill 14. Ejnye, pedig azok is olyan érdekes postok voltak:-) Látogatás ennél általában másfélszer ennyi volt, ez azt jelenti, hogy ugyanarról az IP-címről naponta többször is visszanéztek egyesek, illetve egy gépet többen is használtak arra, hogy a blogomat olvassák. Szóval köszönöm az érdeklődést! A használt böngésző 55%-ban Firefox (41%-ban IE). Ez dicséretes. Felkérem az IE-használókat, hogy sürgősen térjenek át a Firefoxra! Stabilabb, gyorsabb, kevesebb erőforrást használ és a ami a legfontosabb: biztonságosabb. Nem tölt le vaktában minden kémprogramot és vírust pornóoldalnézegetés közben. Ja, és fel lehet rá tenni az IWIW-kiegészítést!

A kommenteléstől kicsit féltem, de alaptalanul. Senki se mondott csúnyát, gondolni meg azt gondol, amit akar. Voltak privát kommentek is (mailben, SMS-ben), akik nem akarták, hogy más is olvassa őket. A kommentek is alakították a blogot. Olyan is volt, aki azt mondta, hogy húha, mit gondolhatnak a postok alapján egyesek a papokról? Remélem, semmi rosszat, de ezt úgyse tudom megakadályozni. A papok se tökéletesek (bár törekszenek rá), van, amiben gyengék, akár erkölcsi kifogásokat is lehet találni bennük.  De nem rosszabbak, mint a többi ember. Küzdünk a gyengeségek ellen, de nem tagadjuk le. Akár meg is írjuk. Persze nem nyilvános gyónásnak, se kibeszélőshownak szántam a blogot, csak útinaplónak. És megírtam pár gondolatomat is a grúziai helyzetről, olimpiáról, liturgiáról, stb. Ezen akár még épülni is lehet.

Mostantól fogva nehézkesebb lesz a blogolás, hiszen az olvasóimról nem akarok írni egymásnak. Azzal, hogy leírom, hogy Frau B. O.-ben mit csinál, nem hozom őt kellemetlen helyzetbe. De ha pl. Vényessy tanár úrról, vagy Gustáv felügyelőről írnék valami csipkelődőt, joggal sértődnének meg. Úgyhogy azt hiszem, a mindennapi életemet innentől kezdve nem teregetem ki a nagyközönségnek. Kirakatban van az épp eléggé a blog nélkül amúgy is. Esetleg ha valami korszakalkotó gondolatom támad, azt megírom.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása