Egy plébánián sokszor csöng a telefon. Mindig élmény felvenni. Ma reggel egy nő X. atyát kereste. Nem értettem jól a nevét, visszakérdeztem. Megint mondja, X. atyát keresi. Hát, mondom, itt ilyen nevű atya nincs. Erre leteszi. Du. több telefont is felvettem, a legjobb a következő volt: "Jó napot kívánok, a plébános atyát keresem". Mondom: "Még hittanórát tart. A káplán is jó lesz?" A második mondatot már nem hallotta, mert letette.
Kedves plébániára telefonálók!
Először is: köszönünk. Szépen, katolikus módon: dicsértessék a Jézus Krisztus! Nemcsak akkor, amikor már meggyőződtünk arról, hogy az atyával beszélünk, hanem elsőre is. A "dicsértessék" ui. nem papi köszöntés, hanem katolikus köszöntés (ez ateistákra persze nem vonatkozik, ők nyugodtan köszönhetnek ateista módon). Aztán bemutatkozunk. Ha kérdezünk valamit, megvárjuk a választ, akkor elbúcsúzunk, majd ismét: dicsértessék a Jézus Krisztus! Amikor a vonal túloldalán elhangzik, hogy mindörökké, ámen, letesszük a kagylót.
Vasárnap sokan próbálkoznak telefonnal, gondolván, akkor csak otthon vannak a papok. Márpedig mise történetesen vasárnap van a legtöbb. Vagy épp azért telefonálnak, hogy megtudhassák a miserendet. Ezt ügyesen megoldottuk: az üzenetrögzítőre rámondtam a miserendet és az irodaidőt.
Egyébként a legszebb élményeink húsvét környékén vannak. 5 percenként csörög a telefon, kérdezik, hogy mikor lesz a feltámadási körmenet. Persze csupa olyanok telefonálnak, akik máskor nem jönnek templomba, nyilván nem tudhatják. De olyankor rámondom a szentháromnapi szertartások rendjét a rögzítőre:-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.