Attila atya gondolatai

Igaz, csak itthonról, de folytatom az élménybeszámolót. A korábbiakat is ki fogom egészíteni, képekkel is, szóval érdemes az első 3. napot is újra olvasni.

A 4. napon Akkonba mentünk, a keresztesek utolsónak elesett erősségébe. Rendkívüli élmény volt. Nemcsak egy nagyon kiépített várat láttunk itt, hanem felfedeztek egy, az egész várost behálózó alagútrendszert. Egy részén mi is végigmentünk, egész máshol bukkantunk elő a városban, mint ahol bementünk:-) A város nagyrészt arablakta, ez lehetőséget adott idegenvezetőnknek az arabok cigányokkal való összehasonlítására. Szerinte éppolyan kulturálatlanul, koszban, igénytelenül él mindkét nép.

Ezután elmentünk Haifába, ami Izrael állam megalakulása előtt színarab város volt, '47 után az arabok "elmentek", hiszen a zsidóknak kellett a kikötő. Most szinte teljes egészében zsidó lakta város. A kikötő tényleg fontos, idejön a legtöbb importáru és itt rakják hajóra az izraeli termékeket. A város híres a tisztaságáról, ui. egy korábbi polgármester megbeszélte az iskolásgyerekekkel, hogy szabadidejükben sétáljanak a felnőttek mögött, és ha az "elejt" valamit, vigyék utána, hogy "ezt véletlenül el tetszett ejteni". Nagyon szimpatikus kezdeményezés.

Haifában van a Kármel hegye, ahol ugyebár Illés az istenítéletet végrehajtotta, illetve Stock Szt. Simon megkapta a skapulárét látomásában. Ez a kármeliták szentélye, itt tartottuk a misét. Lefelé jövet megnéztük a bahá'í kerteket. Ennek a vallásnak a lényege a szinkretizmus, vagyis minden vallás tanítását igyekszik magába olvasztani. Fő jelszavai a szépség, jóság, ezért építették Haifába, egyik központjukba a kertet, ahol minden fűszál milliméterre pontosan van beállítva. A természetesség mindenesetre nem fő szempont.

Haifa után a Földközi tenger felé vettük az irányt. Egy kicsit megálltunk kagylót gyűjteni, meg lábat áztatni, aztán mentünk Cezáreába. Itt épített egy nagy palotát Nagy Heródes király, annak a maradványai most nemzeti park. Egy amerikai gyerekcsoportot fegyveres őr kísért, hogy megvédje őket a gonosz arab terroristáktól. Cezáreának két fontos keresztény vonatkozása van: az egyik egy tábla, amit Poncius Pilátusnak állítottak (ez olyan fontos, hogy csak a másolatát állították ki), a másik pedig egy kút, ahová pogány átoktáblákat dobáltak be, hogy ártsanak a címzettnek. Ezt a szokást Cezáreai Eusebius, a nagy egyháztörténész körlevélben ítélte el. Ezen kívül volt még ott egy csomó szobormaradvány és egy korabeli amfiteátrum, aminek a rendkívüli akusztikáját bemutatta idegenvezetőnk, Simon, aki operaénekes is volt. Ezzel aznapra el is vette a jókedvemet. A hangja a láncdohányzás és a kora ellenére teljesen jó volt, viszont úgy énekelte a Hazám, hazámat, mint egy dzsigoló. Hátravetette a fejét, katonás léptekkel lépkedett jobbra-balra, kieresztette a hangját és úgy énekelte, mint valami veszekedést egy operettből. Érdekes módon van itt egy mecset is, amit a Délvidékről keresztények helyére idetelepített  bosnyákok használtak a középkortól. Ami még itt érdekes volt, az a sok gekkó, amiket le is fényképeztem.

Ezután Jeruzsálembe indultunk. Tel-Aviv mellett elmenve nagy füstöt láttunk a repülőtérnél, egészen tűzbe jöttem, hogy csak nem lezuhant egy repülőgép, de azóta sem hallottam ilyesmiről. Jeruzsálemben egy európai értékelés szerint 4 csillagos szállodában szálltunk meg, de nekem egyáltalán nem tetszett. A recepciós olyan volt, mint egy jégcsap, szó sem lehetett haverkodásról. Az Internetért 10 sékelt kellett volna fizetni 20 percre, úgyhogy a blogírás is ugrott. A szobák legalább kényelmesek voltak.

A vacsora svédasztalos volt, bőséges, nagy volt a választék, de valahogy az sem esett olyan jól, mint a názáreti szálloda étterme.

Vacsora után még kimentünk egy kicsit a városba sétálni, megnéztük a most épült "hárfa"-hidat, amin majd Jeruzsálem első villamosvonala fog átmenni (metró még nincs se Tel-Avivban, se Jeruzsálemben).