Ma kávét ittam. De ne vágjunk az események elébe.
Délelõtt két misét mondtam, az egyiket R.-ban, ott Herr F. volt a kántor, mi már jól összeszoktunk, simán ment minden. Nem így O.-ben. Németországban van egy olyan furcsa szokás, hogy vasárnap is csak egy olvasmányt vesznek. Na, ezt én már tavaly se engedtem, mondtam, hogy szabályszerûen felolvassuk mind a két olvasmányt. Másik furcsa szokás, hogy a legtöbb helyen csak az Apostoli Hitvallást mondják, a Níceait egyáltalán (nálunk meg pont fordítva van, egyesek még a rózsafüzér elején is a Níceai Hitvallást mondják, már ha egyáltalán rózsafüzéreznek). A kántornõnek idén is szépen elmagyaráztam, hogy két olvasmány, a kettõ között ének, aztán alleluja, evangélium, újra alleluja, könyvkitétel (mert itt az evangélium után ismét szokták énekelni az alleluját és a pap kiteszi a könyvet elõre egy külön tartóra, ami nekem nagyon tetszik), nagy hiszekegy. Erre az elsõ olvasmány után mindenki feláll, alleluja. Megvártam, jött a második olvasmány, újra alleluja. Itt az a szokás, hogy az allelujaverset a pap olvassa be a két alleluja között. Beolvastam. Ekkor csönd következett. Egyesek már röhögtek. Elkezdtem én az alleluját. Evangélium után könyvkitétel, megint csönd. Megint nekem kellett elkezdeni az alleluját. Természetesen a Níceai Hitvallás Gotteslob-száma sem volt kivetítve. Huh! A néni már tavaly is folyton szabadkozott, hogy nagyon "vergesslich", a plébános is mindig haragszik rá, akkor én még türelmes voltam. Ma mise után behívtam a sekrestyébe és lediktáltam neki a mise menetét az olvasmányoktól a hiszekegyig.
A mise többek között egy itt ismerõs néger papért volt, akit tavaly meggyilkoltak Afrikában, valamint egy kedves itteni barátomért, Herr F.-ért és az apukájáért volt, elõbbi 45, utóbbi 75 éves ma. Egy napon születtek. Meghívtak egy vendéglõbe, nagyon jó hangulatú ebéd volt, sokat beszélgettünk. Csak a mák és az áfonya szavakat nem ismertem, szóval ha kajáról van szó, nincs gond a szókincsemmel:-) Megtudtam, hogy itt az a szokás, hogy ha egy plébániai munkatárs 70 éves, az egyháztanács két tagja köszönti fel, ha 75, a Kirchenvervaltung (~gazdasági tanács, ez itt az elõzõ fölött van). Az ajándékok is fixen meg vannak határozva: ha férfi, képet kap a templomról, ha nõ, gyertyát képpel a templomról. Rend és fegyelem, így megy a német szekér:-)
És most jön a slusszpoén: ittam kávét! Itt jöttem rá arra, hogy már kávéfüggõ vagyok. Otthon csak alkalomszerûen iszom, akkor, ha minõséget ihatok, de az utóbbi idõben egyre többször ittam. Itt viszont természetesen nem iszom kávét, hiszen azt a németek nem ismerik. De ma kiderült, hogy a vendéglõben van kávé. Feltettem pár ellenõrzõ kérdést, de kiderült, hogy tényleg kávé az, amit adnak, hát rendeltem. Kicsit ez is híg volt, de iható.
Ebéd után elmentem Herr F.-ékhez, ahol szûk családi körben folytattuk az ünneplést. Pontosabban elõször el kellett autóznom M.-be egy speciális, varrást kiváltó sebtapaszért, mert a legkisebb fiú szétvágta a karját egy ablaktábla összetörése segítségével. Ügyes fiú. Az egyik szomszéd, szintén az egyháztanács tagja, meghívott jövõ szombatra ebédre, meg azt is megbeszéltük, hogy valamikor fõzünk együtt halászlét, mert az õt nagyon érdekli. Sajnos, az ebédet le kell mondanom, mert szombaton esketek, azóta megnéztem az idõpontot, pont délben. Na de hátha meghívnak a lagziba, kíváncsi vagyok, hogy csinálják azt itt:-)
A F. családnál voltak kiscicák, többek közt ez a gyönyörû, vörös, tigriscsíkos is, amirõl muszáj betennem egy képet:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.