Attila atya gondolatai

Holnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe, ezzel vége a karácsonyi időnek. Ma elpusztítottam a karácsonyfámat:-( Nem volt kis munka, de mindent szépen elpakoltam. A fát kidobtam az ablakon, impozáns látványt nyújthatott az épp a plébánia előtt sétáló családnak:-) A talpból viszont nem tudtam kiszabadítani szegénykét, pedig még kalapácsot is igénybe vettem. A láncfűrészes ember úgy ráhúzta, hogy hiába száradt már két és fél hete, nem jön le róla. Majd megkérek valakit, hogy segítsen.

Pár napja lakásszentelésen voltunk a főnökkel egy idős házaspárnál. Gyönyörű karácsonyfájuk volt, ugyanolyan magas, mint az enyém, de kétszer olyan széles, és gyönyörű dús. Dúsan fel is volt díszítve, csak szaloncukorból hat kiló volt rajta. Két napig díszítették. Az öregekre általában az jellemző, hogy egyre kisebb, egyszerűbb karácsonyfát állítanak, végül már csak műanyagot, vagy semmilyet. Az ő fájuk üdítő kivétel volt. De ami miatt szóba hozom, az azok a kézzel készített karácsonyfadíszek, amelyeket ők csinálnak, kicsi templomot, betlehemet, csillagot, angyalkát ábrázolnak. Ilyeneket ma kevés helyen lehet látni, nem kifejezetten a kínai piacon beszerezhetőek. Elég látványosan dicsérhettem, mert ma a bácsi hozott nekem párat. A fiának van egy boltja, ott árulják őket más hasonló, kézzel készített dísztárgyakkal, könyvekkel együtt. Nem, nem szégyellem, hogy reklámozom, igen igényes dolgok és egyáltalán nem veti fel őket a pénz az üzlet miatt.

Eltettem az ajándékokat is. Előtte még egyszer emlékezetembe idéztem mindazokat, akiktől kaptam őket, különösen egy-két embert és hálával gondoltam rájuk. Jó sok csoki van az ajándékok között, hozzá még a 4 kg szaloncukor, ami a fán volt -- tele lett a csokisszekrény. Lesz mit osztogatni a ministránsoknak meg a hittanosoknak. Aki kér még belőle, szóljon, nem leszek szűkmarkú:-)