Ennyi baromságot egy rakáson még nem olvastam soha, egyetlen cikkben sem papokról. Ebben a cikkben Tomka Miklóst kérdezi Tóth-Szenesi Attila az utóbbi idők papokkal kapcsolatos botrányairól (amikről én is írtam). Tomka is sok hülyeséget mond, de azt hiszem, főleg a cikkíró értett félre sok mindent.

Először is tévedés, hogy a papokat 2-3-4 évente továbbhelyezik. Ez maximum a káplánokra vonatkozik, akiknél tényleg fontos, hogy több plébániát, közösséget is megismerjenek, mielőtt önállóak lesznek. Ha plébánosnak neveznek ki valakit, annak 2-3 év csak arra elég, hogy bedolgozza magát a plébániába, kiépítse a kapcsolatait, megszervezze a közösségeket. 2-3 év után esetleg elkéri magát, ha nem megy neki ott a munka. Inkább 5-10 évről kell beszélni, de ez átlag, ha valakinek jól megy a munka, 10 év a minimum.

Félreértés lehet, miszerint a papok a hétvégén hitoktatnak, temetnek. A vasárnapjuk valóban rámegy a misékre, gyóntatásra, esetleg vidéki papok szombat délelőtt tartanak hittanórát a városban tanuló kollégisták számára, az esküvők (nyáron) tényleg inkább szombat du. vannak, de ez minden. A temetések, hitoktatás, irodaidő, beteglátogatás  és minden egyéb munka mind hétköznap van.

Nem tudom, honnan veszi Tomka, hogy mostanában több papot szentelnek, mint ahányan meghalnak. Hirtelen nem tudok statisztikai adatokkal szolgálni, de gondolomra is többszöröse az évente meghaló papok száma az újonnan szentelteknek.

A protestáns lelkészek és papok "nyitottsága" a világ felé véleményem szerint nem a családos/"magányos" életmód közötti különbségben van, hanem abban, hogy a lelkész a közössége alkalmazottja, a pap pedig vezetője. A lelkésznek mindenképpen a hívei kedvében kell járnia, különben elbocsátják és keresnek egy hozzájuk kedvesebb lelkészt. A pap független tőlük, ezért nem kell senki kegyét keresnie. Ettől függetlenül sok pap személyisége nagyon nyitott, közvetlen: van, aki a mise végén kirohan a templom elé és minden hívővel még miseruhában kezet fog. (És minden más területen is ugyanilyen közvetlen.) Tapasztalatom szerint minden plébánián vannak olyan hívek, családok, akik keresik a papjuk társaságát, rendszeresen meghívják ebédre, vagy meglátogatják őket, közös programokat szerveznek vele. Ha egy pap él ezekkel a lehetőségekkel, annyi alkalma lesz a társas kapcsolatokra, hogy nem is tud minden lehetőséggel élni (munkája miatt, ami szintén az emberekkel való foglalkozás).

A papok fizetéséről, muhaha, Tomka nagyon szerényen írt. Lehet, hogy nem akarta elmondani az igazságot (hazudni csúnya dolog), de akkor legalább ne mondott volna semmit. Én se árulom el, mennyit keresek:-) (Mondjuk, nagyon vad elképzelése se legyen senkinek, tisztes középvezetői bérünk van.)

A papok képzése 6 évig tart és nem kollégiumban történik, hanem szemináriumban. Nincs lelki gondozó (az a kórházban van), hanem lelki igazgató (spirituális). Nincs osztályfőnök (az az általános és középiskolákban van), ellenben van prefektus, aki fegyelmi és tanulmányi elöljáró. Végül van rektor is, aki az egész intézmény vezetője. Mindhárman a szemináriumban laknak, így állandóan együtt vannak a kispapokkal. A következő mondatot egyszerűen nem is értem: "Előfordul, hogy a papként végzett diákot éretlennek találják még a hivatására. Ilyenkor elküldik világot látni, és érzékeltetik vele, akkor sem sértődnek meg, ha megnősül." Mit ért a cikkíró diák alatt? Ha a szemináriumba jelentkező diákot, akkor nem lehet pap. Ha pap, nem küldhetik el "világot látni", meg "megnősülni".

Megdöbbentő, hogy az Indexnél egyetlen hívő katolikus újságíró sincs, aki egyáltalán megértené, amit mondanak neki a katolikus dolgokról és azt úgy írná le, hogy ne tépje a haját mindaz, aki ismeri. Ennél még rosszabb, hogy akik olvassák, azok nagy része sincs tisztában a dolgainkkal és egy-egy ilyen cikk még nagyobb zavart csinál a fejükben.