Tavaly a fogadoestre az egyik hölgy "Gulasch"-t fözött. Azt gondolta, otthon mi ezt az etelt nem ismerjük. Valami borzaszto volt. Akkor megigertem, hogy a bucsuestre majd en fözök. Föztem is olyan szekelykaposztat, hogy a tiz ujjukat megnyaltak utana. Le is kellett irnom a hölgy szamara a receptjet. Beszelgettünk a halaszleröl, annak is leirtam a receptjet. De egy ev alatt se tudta megfözni, ugyhogy iden elsö talalkozasunkkor mondta, hogy azt mindenkepp meg kell föznöm nekik. Hat kedden megföztem. Mivel aznapra mar volt egy masik kalandom is, inkabb ma irom meg.

Mondtam, hogy szerezzenek be egy nagyobb pontyot, egy-ket keszeget, meg törpeharcsat, de vegül is csak egy nagyobb, meg ket kisebb pontyra futotta. Viszont kiderült, hogy a ferjenek van egy halastava (meg erdeje, bar ott nincsenek halak), onnan voltak a halak. Ha ezt en tavaly tudtam volna! Mit kuliztam, hogy edesvizi halhoz jussak es sehol a környeken meg csak nem is hallottak halasrol! Mivel feltem, hogy tulsagosan kibelezik a halakat, es pont a lenyeget dobjak ki belöle, azt kertem, hogy elve hozzak a halat. Azt hiszem, Nemetorszagban a halak meg a vizben is kibelezve, filezve, csomagolva, melyhütve uszkalnak. Igy valosagos hös voltam, hogy fejbe mertem vagni a halakat es fel mertem vagni a hasukat. (Köztudottan nagy allatbarat vagyok) Frau S. borzadva fenykepezett munka közben, mondtam is neki, hogy legalabb az en gepemmel is csinaljon par fotot:

Termeszetesen a megfelelö reklampolo van rajtam:-)

Herr S. nagy erdeklödessel figyelte a munkamat, valoszinüleg meg sohasem latott halpucolast. Közben minduntalan ujabb es ujabb keseket ajanlott a figyelmembe, pedig mar az elsö elezesere raszantam egy negyedorat.

Amig fött a leves, ittunk egy sört es hazisütemenyt eszegettünk, aztan jött munka neheze, a passzirozas. Mert termeszetesen tiszai halaszlevet csinaltam, nekem ne uszkaljon viztiszta leben a hagyma! Eppen vegeztem is vele fel 7-re, akkor menni kellett misezni G.-ba. Ez egy egesz kis falu, vagy talan inkabb tanya, egy egesz kis kapolnaval. O-bol a Frau B.-rel, a BMW-s sekrestyessel mentünk. Megint elkertem töle az ájncert, nem birtam feldolgozni a multkori fiaskot. Ezuttal gond nelkül levezettem a ket km-t, csak epp az ülest nem birtam leereszteni, folyton bevertem a fejemet a tetöbe. A mise nagyon hangulatos volt, bar hattal a hiveknek kellett tartani, az ultratradicionalistak elcsöppentek volna a gyönyörüsegtöl. A hely szellemehez illöen nagybögö formaju miseruhat adtak ram, megpedig aranyszinüt. Ui. össze-vissza ket miseruha van ott: egy arany es egy lila. (Vihettünk volna egy zöldet O.-bol.) Viszont, mivel az arany mindent helyettesit, igen ünnepelyes miset tartottam:-)

Mise utan vegre hozzalathattunk a halaszlehez, miutan beleföztem a halszeleteket es a belsösegeket. Az egyik hal ugy ki volt tömve ikraval, hogy amikor levagtam a fejet, mar a nyakabol potyogott. A masik kettö meg him volt, ugyhogy ikra is, tej is volt böven a levesben. Ugyan mindenki tiltakozott, amikor a tanyerjaba tettem, de azert jo etvaggyal megettek mind a kettöt. A halhus azonban a vendegek többsegen kifogott. Hiaba, a szalkas halat enni bonyolult feladat. De Alfred baratommal ketten ket tanyerral is bevagtunk es jol meg is eröspaprikaztuk, ahogy azt kell:-)

Majdnem 10 ora volt, mikor eljöttem tölük es vaksötet, raadasul kitört a vihar es szakadt az esö, igazi vezetesi gyakorlat volt hazavezetni.