Attila atya gondolatai

Ma sem történt velem olyasmi, amit túlzás nélkül kalandnak állíthatnék be, de van egy téma, ami nagyon foglalkoztat:

Grúzia

Lassan egy hete „tűzszünet” van Oroszország és Grúzia között, egyre több mindent lehet látni a két ország közötti konfliktusról. Igyekeztem minden hírt és elemzést elolvasni a helyzetről. Amikor az olimpia kezdőnapján Grúzia lerohanta Chinvalit, még ejnye-ejnyéztem, bár már aznap látható volt, hogy Grúzia pórul fog járni. De a történet jóval korábban kezdődött. A KGB ugyanis a Szovjetúnió felbomlásától kezdve azon mesterkedik, hogy a birodalmat újraépítse. Ehhez a szovjet utódállamok területén élő nemzetiségeket fellázította a saját államuk ellen, támogatta önállósodásukat. Ugyanakkor saját a területén élő nemzetiségeket, amelyek Oroszországtól akartak különválni, kíméletlenül elnyomta. Gondoljunk csak Csecsenföldre, vagy Dagesztánra. A Grúzia területén élő abházok és oszétok évszázadokon át jól kijöttek a grúzokkal és eszük ágában sem volt elszakadni. A 90-es évek óta azonban egyre határozottabban támadják az anyaországot és harcolnak a függetlenségükért. Eközben igazi közigazgatás azon a területen nincs, a maffia az úr. A csempészet tehát nem csak ürügy volt Grúzia részéről a háború megindítására. Közben Oroszország orosz állampolgárságot adott az abházoknak és az oszétoknak is, ezzel felhatalmazva érezte magát „megvédeni” állampolgárait egy másik ország területén is, akár annak saját kormánya ellen. (Kicsit elgondolkoztam azon, hogy milyen különbség van Oroszország és Magyarország között, ha előbbi még más nemzetiségeknek is ad orosz állampolgárságot, mi meg még a magyaroknak sem. Na de tudom, ez egész más helyzet, csak rosszmájúskodtam.)

Hogy a háború mikor tört volna ki, ha nem aug. 8-án, azt nem lehet tudni. Valószínűleg nem sokkal később. Az orosz ügynököktől bátorított szakadárok egyre durvábban támadták a grúz rendőröket és katonákat. És amint kitört a háború, Oroszország azonnal megszállta nemcsak Dél-Oszétiát, de bevonult Abháziába is, sőt ezeken kívüli grúz területekre is, légitámadásokat pedig mélyen az ország belsejében is végrehajtott, ezzel komoly pusztítást okozva emberéletekben és a gazdaságban.

Mit tett és tehetett volna ekkor a világ? Ehhez tisztán kell látni a világpolitikai szempontokat. A világ egyre inkább megint kétpólusú lesz. Az egyik oldalon ott a NATO, amely egyre inkább terjeszkedik Kelet felé (beleértve Grúziát és Ukrajnát is), vele Izrael, amely elsősorban az USA fő szövetségese, a másik oldalon pedig Oroszország, amely hol titokban, hol nyíltan, támogatja az első tábor esküdt ellenségeit, köztük Észak-Koreát és Izrael jelenlegi legfőbb ellenségét, Iránt. Oroszország ráadásul igyekszik felszippantani a NATO elleni háborút, no meg legutóbb Koszovót elvesztett Szerbiát is, ami itt van a szomszédban. Hogy úgy mondjam, a spájzban, az oroszokkal együtt. És ha még mindez kevés volna, itt az olaj.

Az USA teljes mellszélességgel támogatta Grúziát, katonai szakérték százait, fegyvert és pénzt küldött az országba. Nem is véletlen, hogy Grúzia 2000 katonával vett részt az iraki megszállásban. Azonban nem avatkozhat be fegyverrel, mert az a két szuperhatalom közötti háborút jelentené. Nem támogathatja olyan vehemenciával, mint eddig, mert Oroszország esetleg eladja Iránnak a legfejlettebb légvédelmi eszközeit. Németország szintén nem támogathatja nagyon harciasan Grúziát, korábban még a NATO-tagságát is megvétózta, mert egész gazdasága az orosz olajra és gázra épül. És tudjuk, hogy az oroszok nem szívbajosak, ha el kell zárni a csapokat… Az ENSZ BT ülései egy vicc, hiszen az elítélendő országnak vétójoga van és az egész világ sem tudna vele szemben elítélő határozatot hozni. Az EBESZ mindig is impotens volt, véleményem szerint legjobb lenne megszüntetni, vagy átnevezni Európai Választásellenőrző Szervezetnek. Lengyelország, Ukrajna és a balti államok fellépése volt számomra a legszimpatikusabb, amikor az öt ország elnökei a grúz fővárosba repültek, hogy így demonstrálják támogatásukat. Lengyelország nem fél az orosz fenyegetésektől, a legkeményebb véleményt ők fogalmazták meg. És Magyarország? Arról jobb nem is beszélni. Nem is tudnám megmondani, pontosan mit nyilatkozott Göncz Kingánk. Semmi olyat, ami a magyar gázárakat negatívan befolyásolhatja. De Grúzia sorsát sem. Az egyedüli szervezet, amely valamit tudott tenni a diplomácia eszközével, az érdekes módon az EU. Eddig közös külpolitikáról nem lehetett beszélni. (Bár most sem.) De a franciák letettek az asztalra az EU nevében egy hatpontos tűzszüneti tervet, amelyet mindkét fél némi módosításokkal, de elfogadott. Más kérdés, hogy ez egyrészt kevés, hiszen gyakorlatilag beleegyezik Dél-Oszétia és Abházia Grúziától való elcsatolásába, másrészt eredménytelen, mivel az oroszok nem csak a két szakadár tartományban maradnak „békét fenntartani”, hanem grúz területeket is továbbra is megszállva tartanak.

Mit lehet a továbbiakban tenni? Először is imádkozni. Nem viccelek. Aki az Isten erejében nem bízik, az ne is fogjon semmihez. Másodszor NATO-EU-szinten harciasan összefogni Oroszország imperialista politikája ellen. Akármibe kerül az olaj és a gáz, Grúziában emberéletekről van szó. És Dél-Oszétiában, Abháziában, sőt Csecsenföldön és Dagesztánban is. Oroszországtól sem szabad eltűrni a népirtást, népek egymás ellen ugrasztását, más országok megszállását. Harmadszor lóhalálában leszakadni az orosz energiahálózatról. Ez jelentheti a Nabucco megépítését (de ugyancsak sürge ám!) és az Iránnal való kibékülést, meg a megújuló energiaforrások erőteljesebb kutatását. Az új Irán-politika persze Izraelnek nem tetszene, de egyszer végre ő is lehetne a vesztes oldalon. Kicsit többen vagyunk Európában, mint ők ott a három kontinens határán. Az USA abba is belegondolhatna, hogy ha Ahmadinedzsád, meg az őrök tanácsa nem tudna Amerikára mint ellenségre mutogatni, a terrorizmus veszélye is csökkenne, az ország lakói meg inkább foglalkoznának a belügyeikkel és megindulhatna a demokratizálódás. De a politikát nem én csinálom, úgyhogy marad a spekulálás és az ima. Ez utóbbi biztosan nem hiábavaló.