Mióta beköszöntött a hideg, egyre több hajléktalant kell elzavarni a templomtól. Hol a sekrestye elé, hol a kazánház elé telepszik egy, de a legjobban a szentély melletti feszületet szeretik, ott ui. van egy tiszafa, ami alá szuperül be tudják vackolni magukat. Ma reggel két komplett paplant és egy rakás szemetet almoztam ki onnan. Tavaly Szilveszterkor két hajléktalan szállását számoltam fel a bokrok között. Egy napig égett a felhalmozott több köbméternyi szemét.

Tudom, nekik sokkal nagyobb probléma az, hogy itt éjszakáznak, mint nekünk. De azt nem értem, hogy amikor elzavarom őket és mondom nekik, hogy menjenek egy hajléktalanszállóra, ahol meleg is van, enni is kapnak, miért csak legyintenek? Van egy nagypofájú, amelyiket rendszeresen el kell hajtanom innen, az ezt szokta mondani: "ott cigányok vannak", meg "ott lopnak!". (Itt is lopnak: egy év alatt háromszor törték fel a kazánházat, ráadásul mindig olyankor, amikor egy kicsit engedékenyebbek voltunk a hajléktalanokkal.) Egyszerűen nem értem, miért jobb nekik a szabad ég alatt. Meg akarnak fagyni? Pár éve megfagyott egy, amelyik a közeli piacon "lakott". Mi is támogattuk étellel, ruhával. A főnök egyszer hazautaztatta a családjához. Két hét múlva megint itt volt. Hajléktalanszállóra a szentnek nem akart bemenni. Inkább beivott és egy fagyos éjszakán megfagyott. Az is szinte napi probléma, hogy a hajléktalanok beköltöznek egy romos házba, vagy tanyát vernek az erdőben, aztán felgyújtják a tanyájukat és bennégnek. Talán két napja hallottam az utolsó ilyet? Egy hete meg egy másikat. Tavaly a közelünkben halt meg két hajléktalan a hullámpalából és vaslemezekből összetákolt "lakásban".

Azt hiszem, a hajléktalan szó nem is alkalmas kifejezés ezekre az emberekre. Hajléktalan az én nyelvérzékem szerint az lenne, akinek nincs hol laknia. De vannak hajléktalanszállók, ahová nem hajlandók bemenni! Építenek maguknak hajlékot (szándékosan használtam ezt a kifejezést) a Gellérthegyen, a budai hegyekben, a Népligetben, az aluljárókban, a templomkertben, stb. Talán inkább nomádok. Szeretik a szabadságot, a függetlenséget, hogy nem kell semmilyen szabálynak megfelelni, tudják, hogy mindig kapnak ételt, ruhát, lesz pénzük alkoholra, cigire, és tudatosan vállalják, hogy egyszer ebbe az életmódba halnak bele. Az önpusztítás leállíthatatlan gépezete.

Nem tudom, hogyan lehetne rajtuk segíteni. És úgy tudom, senki se tudja. Vannak, akik óriási energiákat fektetnek a hajléktalanokkal való törődésbe. Igazi hősök a társadalom szemében, szívesen adakoznak a szervezetük számára, az emberek őszintén úgy gondolják, hogy a pénzük jó helyre kerül, sokat segítettek a szegényeken. És hány kerül vissza a társadalomba, kezd dolgozni, kezd emberi körülmények között lakni, tér vissza a családjához? Egy pontos statisztikát szívesen olvasnék egyszer. De addig is bátran kijelentem: elenyésző számukat. Marad a tüneti kezelés, amíg be nem rakják őket a tepsibe, és önkormányzati temetéssel jeltelen sírba (persze pap nélkül) eltemetik.

A hajléktalanproblémát ott lehet(?) megoldani, ahol még nem is probléma. Amikor valaki rászokik az italra, elkezd furcsán viselkedni, csak senkinek nem jut eszébe, hogy az antiszociális viselkedése mögött skizofrénia lehet. Amikor elválik tőle a felesége -- tehát amikor az élete zsákutcába fordul, de még nincs benne. Amikor még őt is frusztrálja, hogy hajléktalan lehet, nem "minden mindegy". A zárójeles kérdőjelet azért tettem oda, mert a szomszédok, családtagok, szociális gondozók, papok (mea culpa), háziorvosok nem törődnek eleget az ilyen emberekkel, elvárják tőlük, hogy maguk oldják meg a problémájukat. A házastársnak is legegyszerűbb elválni az "elviselhetetlen, nemtörődöm, lusta, önző,  erőszakos alkoholista állattól", megfeledkezni a holtig tartó kitartásra tett esküjéről és kidobni a lakásból. Pedig lehet, hogy csak skizofrén, és gyógyszer kérdése és visszakapná a férjét. Az alkoholizmusban sem az alkoholfüggőség az igazi probléma, hanem az, amit a piás bódulattal kompenzál. Pl. a rossz munkahely, ahol nem tud megfelelni az elvárásoknak. Esetleg a házastárs tirannikus dölyfje.

Szóval a tiszafát most kivágjuk, lehetőleg minden este körbejárom a templomot és elzavarom az ideköltözött hajléktalanokat, de aki becsönget, annak adunk jó szívvel ennivalót és imádkozunk, hogy minél kevesebbet szenvedjenek, amíg ezen a földön élnek. Akinek van jobb ötlete, írja ide.